Hangosan tiltakoztak korábban az ellenzéki politikusok a gyermekvédelmi törvény ellen. A baloldal szerint ugyanis a kormány megpróbálta összemosni a pedofil bűncselekményeket a homoszexualitással, és szerintük a gyűlölet célpontjává tették az LMBTQ-közösség tagjait.
Az ellenzéki képviselők azonban nem csak itthon, de Brüsszelben is a gyermekvédelmi törvény ellen dolgoznak.
A Momentum Európai parlamenti képviselője szövetségeseket is toboroz hazánk ellen. Cseh Katalin levélben kéri az európai képviselőket, hogy csatlakozzanak az Európai Bizottság és Magyarország közötti perhez a bizottság oldalán, és Brüsszellel közösen érjék el a magyar gyermekvédelmi törvény visszavonását.
Cseh Katalin szerint a gyermekvédelmi törvény célja kizárólag a meleg közösség diszkriminációja.
Néhány hete a Krúdy iskola pedagógiai asszisztensének botrányától volt hangos a sajtó. B. Zsolt ugyanis azzal kérkedett, hogy egy 15 éves fiú a szeretője, és ő ezért nem elítélhető.
Cseh Katalin azonban nem hallott a B. Zsoltot érintő ügyről, értetlenül állt a HírTV ezzel kapcsolatos kérdései előtt.
Soha életemben nem hallottam erről az ügy... öö emberről
- mondta riporterünknek.
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint Cseh Katalin, a Momentum európai parlamenti képviselője ismét Magyarország ellen szervezkedik az EP-ben a magyar gyermekvédelmi törvény visszavonása érdekében.