Gerzsenyi Gabriella, a Tisza Párt európai parlamenti képviselője szerint Magyar Péter ellenzéki pártelnök irányítja az árvízi védekezést. Vitályos Eszter kormányszóvivő nem hagyta szó nélkül a kijelentést. 2024. szeptember 19.
Budapestet szombaton érheti el a Dunán levonuló árhullám. A víz már az Országházat is mossa a pesti alsó rakparton. A helyszínről kapcsoljuk tudósítónkat Czirják Richárdot. 2024. szeptember 19.
A jövő hét közepén vonulhat le teljesen az árhullám a Duna hazai szakaszán, egyelőre a főváros és a folyó alsó szakaszán érintett települések is gőzerővel védekeznek.2024. szeptember 19.
Lezárásokkal, illetve áramkimaradásokkal is kell számolni az árhullám érkezése miatt, Kisoroszit csütörtökön teljesen körbezárta a víz. 2024. szeptember 19.
A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) csütörtökön kiadta Dömötör Csabának az európai parlamenti (EP-) képviselőségről lemondó Győrffy Balázs mandátumát.2024. szeptember 19.
Pócsmegyeren is a 2013-as árvízszint alatt marad a mostani áradás a védekezésnek köszönhetően - erről beszélt videójában Orbán Viktor. A miniszterelnök azt mondta, hogy a tűzoltóknak és önkénteseknek köszönhetően biztonságban vannak a helyi lakosok.
2024. szeptember 19.
Megfeszített munka folyik az árvízi védekezésben a Dunakanyarnál, Pilismaróton. Több százan dolgoznak a gáton, katonák, tűzoltók, civilek.
2024. szeptember 19.
Nagyot futott tegnap, hogy a felrobbant libanoni csipogókkal kapcsolatban magyar szálat találtak, viszont a hatóságok vizsgálata gyorsan cáfolta a híreket – írja Facebook-oldalán a Fidesz frakcióvezetője. 2024. szeptember 19.
Budapest teljes mértékben felkészült arra, hogy szombaton fogadja a Duna tetőzését - mondta a főpolgármester Facebook-oldalán a Batthyány térről bejelentkezve.2024. szeptember 19.
A Mandiner cikkéből kiderül, hogy mikor és milyen típusú biztosítást kell, érdemes kötni azoknak, akiknek árvíz által veszélyeztetett területen van ingatlanjuk.2024. szeptember 19.
Az árvízi védekezés miatt lezárták a Pók utcát, emiatt terelik a 106-os autóbuszjáratot - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel.2024. szeptember 19.
A Tisza Párt elnöke szájára vette a köztársasági elnököt, akitől elvárta, hogy az árvízi helyzetben látogassa meg az érintett helyszíneket, holott Sulyok Tamás éppen ezt tette Neszmélyen.2024. szeptember 19.
Mielőtt bárki megnyugodna, hogy a szakemberek és a civil segítők ezrei megfékezik az évtized árvízét a Dunán és mellékfolyóin, nem árt tudni: a lassú apadás még nagyobb gondot okozhat, mint a Nagybajcsnál 855 centiméteren ma reggel tetőzött Duna. Az áradat zúdul le tovább Komárom, majd a Dunakanyar és Budapest felé. 2024. szeptember 19.
Az elmúlt napokban sok rollert és biciklit loptak el Sopronban. A rendőrök azt javasolják, hogy ezeket az eszközöket a lehetőségekhez mérten tárolják biztonságosan, lehetőleg lakattal lezárva. 2024. szeptember 19.
A Szeged 31-30-ra kikapott a Barcelona otthonában csütörtök este a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének második fordulójában.
A vendégek egyszer sem vezettek az egész mérkőzésen.)
A Magyar Posta számára a lakosság kiszolgálása kiemelt fontosságú, ezért mindent megtesz annak érdekében, hogy a nyugdíjak és a küldemények megérkezzenek az árvíz sújtotta területekre is - közölte a Magyar Posta csütörtökön.
Ha arra várnánk, hogy Brüsszel kisegítsen bennünket a bajból, akkor nyakig állnánk a vízben - fogalmazott Orbán Viktor a csütörtök reggeli árvízinfón. Bár Brüsszelben vizsgálják, hogy az árvízi helyzetben Brüsszel milyen segítséget nyújthat hazánknak, a Vezércikk vendégei nem feltétlenül optimisták ebben a kérdésben.
Tíz százalékponttal vezet a Fidesz a többi párt előtt. Az utóbbi három hónapban a Gyurcsány-koalíció, a Mi Hazánk és a Momentum tábora is gyengült. A Tisza Párt 5 százalékpontot erősödött, plusztámogatóik a többi ellenzéki párt korábbi támogatói. A Napi Aktuálisban Pálfalvi Milánt, a Nézőpont Intézet elemzőjét kérdeztük a témáról.
A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.