2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

5kedvenc

Nógrádi György: Egy hét alatt bármely országnak összeállítanám a biztonságpolitikai intézkedéseit

A Hír TV 5 Kedvenc című műsorában Nógrádi György biztonságpolitikai szakértőt ismerhették meg közelebbről a nézők.

  • Nógrádi György: Egy hét alatt bármely országnak összeállítanám a biztonságpolitikai intézkedéseit

Az első

Charles-Maurice de Talleyrand-Périgord. Ő volt a történelem azon kevés külügyminiszterének egyike, aki nyomorék volt, soha nem tanult, semmilyen nyelvet nem beszélt, püspök lett, de ugyanakkor imádta a nőket. Tehát egy nagyon ellentmondásos figura volt. Talleyrand adta ráadásul a Habsburgoknak azt a tanácsot, hogy vegyék el magyaroktól a történelmüket, és akkor az egész nemzet összeomlik. Nógrádi György erre azt mondta, hogy ezt a mondatot érdemes lenne az eredeti szövegkörnyezetében megvizsgálni. A biztonságpolitikai szakértő zseninek tartja Talleyrandot mivel Franciaországot egy abszolút vesztes helyzetből vezette ki.

A második

Az utazás. Nógrádi György életében fontos szerepet tölt be az utazás. Kedvenc úticélja a Maldív-szigetek. A műsorból kiderült, hogy a biztonságpolitikai szakértő mintegy negyven éven keresztül dolgozott a szállodaiparban Jugoszláviában, ez egy évben három hónapot fedett le, így keresett új úti célokat, és lelt rá a Maldív-szigetekre. Elárulta, hogy biztonságpolitikai szakértőként már jó pár utat lemondott.

A harmadik

A festészet. A kedvenc képe felesége Metamorfózis című festménye. Ez a kép azért lett a kedvence, mert kifejezi mindazt, amiben a neje hisz.

A negyedik

TV interjúk. Nógrádi György védjegyévé vélt, hogy interjúi és elemzései során mindig felsorolással magyaráz. Az is kiderült, hogy sosem izgul az interjúk előtt, a stúdiókban pedig egy-egy korty kávé feldobja.

A szakértő arról is beszélt, hogyha neki adnának egy hetet és egy üres szobát, ő a világ bármely országának elkészítené a biztonságpolitikai intézkedéseit.

Az ötödik

Balkáni ételek. Nógrádi György elmondta, hogy sosem volt válogatós, de mivel negyven éven keresztül járt ki az egykori Jugoszláviába, különösen megkedvelte a balkáni konyhát. De Kínában megkóstolta a bogarakat, míg Kubában a különböző tengeri „dögöket”.

Teljes adás:

Hír TV

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!