2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Következik:

Híradó 18:30

5kedvenc

A Nyerges családban magától értetődő volt az erős nemzettudat

„Zorba, a görög”, Nagyapa levele, A békési kolbász, Stephen King: Állj mellém, Dinnyehéj és a Duna Nyerges Attila, az Ismerős Arcok zenekar énekesének, dalszerzőjének kedvenceiről van szó, amiket rendhagyó beszélgetés keretében mutatott be Turda Adriennek.

  • A Nyerges családban magától értetődő volt az erős nemzettudat

 

Az első

„Zorba, a görög”. 1987-ben Nyerges Attila munkára jelentkezett a Budapesti Kongresszusi Központba, ahol nagy sikerrel játszották Bessenyei Ferenc főszereplésével a Zorba, a görög című darabot. 18 évesen ebben a társaságban tanulta meg, olyan munkát kell végezni, amivel mindenki elégedett, a vezetőség és a megrendelő is.

A második

Nagyapa levele. Egy 1964-ben íródott levélről van szó, ami gyakorlatilag egy felsorolás, hogy mi kell a főiskolára. Nyerges nagyapa szigorú volt, nem nagyon tűrt ellentmondást, ugyanakkor igazságos ember volt. Az unokát a mai napig büszkeséggel tölti el, hogy nagyapja utálta a kommunistákat és a benne élő bolsevista ellenesség nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Attilában nagyon erős nemzettudat alakuljon ki.

A harmadik

A békési kolbász. Grillező, kemence, füstölő. Nyerges Attila imád főzni, sőt a kolbászkészítésbe is belefogott. A kolbász a békési recepttel készült cecei paprika felhasználásával, ami színében és illatában is egy csoda.

A negyedik

Stephen King: Állj mellém. Szerinte Stephen Kinget méltatlanul lebecsülik, mint szépírót. A film apropóján elmondta, az évek során az ember észreveszi, hogy a sok-sok barát egy idő után kikopik, vagy elfogy és örülni lehet, ha egy-kettő megmarad.

Az ötödik

Dinnyehéj és a Duna. Nyerges Attila számára nagyon fontos a víz közelsége és fóti otthonától nincs messze a Duna így ő és Kovacsik Tamás, az Ismerős Arcok dobosa elhatározta, hogy vesznek egy kenut. A vízi jármű a Dinnyehéj nevet kapta. Ahogy egyre öregszik, egyre vonzódik a csendhez a magányhoz és ezt a Duna-parton tökéletesen meg tudja élni.

Teljes adás:

HírTV

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!