A kormányzó Georgiai Álom-Demokratikus Georgia párt válaszul az Európai Parlament (EP) csütörtökön elfogadott állásfoglalására leszögezte, hogy az Európai Uniónak meg kellene szabadulnia a "mélyállam" befolyásától.
Terrortámadás Németországban, amelyben kisgyerekes anyák is megsérültek, ellenben a hatóságok csak sajnálkoznak, de nem tesznek semmit. Közben kiszóltak a brüsszeli buborékból a békekötéssel kapcsolatban - ezzel a két nagyon fontos témával foglalkozott a Rapid délutáni adásában Sitkei Levente, a Magyar Nemzet lapszerkesztője és Gábor Márton újságíró.
A klub honlapja szerint a csapatot üzemeltető Raabersport kft. felügyelő bizottsága, valamint taggyűlése csütörtökön egyhangú szavazással választotta a gazdasági társaság ügyvezetőjévé a jelenlegi klubmenedzsert.
Nyolcvan évvel ezelőtt ért véget Budapest ostroma, a harcban elesett civil áldozatokra emlékezett csütörtökön a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) a Farkasréti temetőben.
A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.