Magyar Péter egy alkalommal a tőzsdezárás előtti órákban minden birtokában lévő részvényt eladott, majd több tízmillió forint értékben vásárolt olyan papírokat, melyekről csak tőzsdezárás után derült ki hivatalosan, hogy egy visszavásárlási akció miatt az értékük jelentősen megnő – írta saját információira hivatkozva csütörtökön az Index.
A lap részletesen beszámolt az esetről. Még 2023. július 21-én, pénteken este, tőzsdezárás után Mészáros Lőrinc cége, az Opus Global Nyrt. részvény-visszavásárlási akciót jelentett be, ami jelentősen növelte a papírok árfolyamát. Ugyanezen a napon, délután három órakor, tehát a tőzsdezárás és az akció bejelentése előtt Magyar Péter az összes egyéb részvényét eladta és több tízmillió forint értékben vásárolt Opus-részvényeket.
A rá következő hétfőn, tőzsdenyitás után emelt árfolyamon eladta ezeket a részvényeket, amivel jelentős, több millió forintos haszonra tett szert.
A teljes cikket a Magyar Nemzet oldalán olvashatják, IDE KATTINTVA!