A rendőrség közlése szerint az autót egy 24 éves afgán menedékkérő férfi vezette, akit elfogtak, további veszélyt már nem jelent.
Az eset a Verdi szakszervezeti szövetség demonstrációján történt. Egy rendőrségi szóvivő elmondása szerint az autó a demonstrálók és egy rendőrautó mögött haladt, amelyet aztán megelőzött, felgyorsított, és az emberek csoportjába hajtott.
Rendőrök és mentők nagy erőkkel vonultak a helyszínre. Több sérült állapota súlyos.
Markus Söder bajor kormányfő, a jobbközép Keresztényszociális Unió (CSU) vezetője azt mondta, feltehetően merénylet történt.
A BBC értesülése szerint az autó vezetője lopás és kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények miatt nem volt ismeretlen a hatóságok előtt.
Az egyelőre nem világos, hogy a demonstrálók sérültek-e meg, illetve a rendőrök még azt is vizsgálják, hogy szándékos támadás történt-e.
Dieter Reiter müncheni polgármester azt mondta, sokkolták a történtek. Közölte azt is, hogy a sérültek között gyerekek is vannak.
Fotó: MTI/EPA/vifogra / Paul
MTI