Magyar Péter egyik aktivistája, László Donát – aki már hónapok óta szervez akciókat a Tisza Pártnak – közösségi oldalán küldött durván fenyegető szavakat.
Mi is az igazság az amerikai polgárháborúról és hogyan is kényszerítették rá az államokat arra, hogy végül egyesüljenek? Erről beszélt az Amerika választ című műsorban Bogár László közgazdász és Szendrei Róbert Amerika-szakértő Viraghalmy Sarolta szerkesztő-műsorvezetővel.
Kést szorított az oldalához, így rabolt ki egy 73 éves budapesti taxist egy férfi szerdán éjszaka. A rabló több címre is elvitette magát, az egyiknél kiszállt, és rátámadt a sofőrre.
Nagy István agrárminiszter rövid nyilatkozatában többek között kifejtette: A legkisebb gazdálkodók is számíthatnak ránk. Ezért is hirdetjük majd meg a mezőgazdasági kisüzemeket támogató programot.
A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.