2024. 10. 05. Szombat Aurél napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Paláver 15:30

Gazdaság

Csaknem 30 milliárd forint keretösszegű forrásokat igényelhetnek majd a pályázó gazdák + videó

A mintegy harmincmilliárd forint keretösszegű felhívásra őstermelők, mezőgazdasági vállalkozók és szociális szövetkezetek is pályázhatnak majd – mondta az agrárminiszter. Nagy István hozzátette, a legkisebb gazdálkodóknak szóló pályázati felhívás tervezete október 12-ig véleményezhető.

  • Csaknem 30 milliárd forint keretösszegű forrásokat igényelhetnek majd a pályázó gazdák + videó

A legkisebb gazdálkodók is számíthatnak a kormányra, ezért is hirdetnek egyszerűsített pályázatot a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatására – közölte Nagy István agrárminiszter a Facebook-oldalán szombaton közzétett videóüzenetében.

Nagy István elmondta, a pályázati kiírás társadalmi egyeztetése már meg is kezdődött. 

A mintegy harmincmilliárd forint keretösszegű felhívásra őstermelők, mezőgazdasági vállalkozók és szociális szövetkezetek is pályázhatnak majd.

A tervezet szerint a forrásokat az állattartáshoz és kertészethez kapcsolódó épületek, létesítmények építésére, bővítésére, fejlesztésére, illetve fontosabb gépek, eszközök beszerzésére lehet majd fordítani – tette hozzá. Mint mondta, mindezek mellett a támogatás a szántóföldi növénytermesztéshez kapcsolódó egyes kisebb fejlesztésekre is igényelhető lesz.

A vissza nem térítendő támogatás maximum tízmillió forint, a támogatás intenzitása legfeljebb nyolcvanöt százalék – jegyezte meg. Nagy István közölte, a felhívás tervezete október 12-ig véleményezhető a kap.gov.hu oldalon. Hangsúlyozta, a kormány számára azért is nagyon fontosak a legkisebb gazdálkodók, mert ők jelentik a „magyar agrárium gerincét”.

Forrás: Világgazdaság / HírTV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Varga Mihály: Magyarországon nincs megközelítőleg sem csődhelyzet+ videó

Varga Mihály: Magyarországon nincs megközelítőleg sem csődhelyzet+ videó

Kezdünk visszaállni arra a fegyelmezett gazdálkodásra, ami a 2010-es éveket jellemezte, vagyis alacsony hiány, csökkenő államadósság - jelentette ki a pénzügyminiszter a Bayer Showban. Varga Mihály szerint ez fog teret adni a kormánynak, hogy finanszírozhassa a beruházásokat, nyugdíj-, és bér-emeléseket.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!