George Beebe, a CIA korábbi Oroszország-szakértője az interjúban többek között kifejtette: "Az oroszok ebből egy attríciós háborút csináltak, amelyben felőrlik Ukrajna képességét arra, hogy jól kiképzett, jól felszerelt hadsereget vigyen a harctérre. Kimerítik a Nyugat fegyver- és lőszerkészleteit, amelyeket Ukrajnának szállíthatnának. Kimerítik Ukrajna saját élőerő-tartalékát. Így hát bár a frontvonalak drámaian nem mozogtak az elmúlt évben, Ukrajna folyamatosan vesztett azon képességéből, hogy rátermett haderőt tudjon kiállítani. Ez nem mehet így sokáig tovább.
Közeledünk egy olyan ponthoz, amikor Ukrajnát a megtörés veszélye fenyegeti úgy, ahogy az első világháborúnak is vége lett.
Az első világháború nem valami döntő átkaroló hadművelet eredményeképpen ért véget, hanem úgy, hogy az egyik oldal annyira kifáradt, hogy egyszerűen nem tudott már kiállítani egy hadsereget. Ezzel a veszéllyel néz szembe Ukrajna.
Szerintem az Egyesült Államoknak és a Nyugatnak általánosságban is el kell gondolkodnia egy olyan stratégián ezen a ponton, amellyel képes megőrizni Ukrajna függetlenségét, esélyt adni neki arra, hogy újjáépüljön és potenciálisan az Európai Unió tagja legyen, prosperáló jövője legyen. Ezzel egy időben el kell kerülni egy valószínűleg katasztrofális közvetlen katonai összecsapást a NATO és Oroszország között, amely senki számára nem végződne jól. Ha nem is rögtön, de végső soron nukleáris háborúval végződne, amelynek nem volnának győztesei. És szerintem nincs olyan stratégia, amely kizárólag katonai műveletekkel elérhetné ezt az eredményt. Ukrajna nem tudja kiűzni a területéről az összes orosz erőt, ez kiderült tavaly, amikor az ellentámadás kudarcot vallott. A NATO sem küldhet erőket a terepre Ukrajnában, hogy kompenzálja Ukrajna élőerő-hiányát. Ez szerintem azt jelenti, hogy
azon kell gondolkodnunk, miként tárgyaljunk ki egy kompromisszumot,
amely megvédi a Nyugat és Ukrajna legfőbb érdekeit, de Oroszország számára is elfogadható."
A teljes cikk a Mandiner honlapján olvasható.
Fotó: AFP