2024. 05. 08. Szerda Mihály napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 22:10

Troll

Troll: Hiesz megcsillogtatta politikusi és vezetői kvalitásait

Nem nyaraló, hanem ház. Nem felújítás, hanem építés - a vele kapcsolatos álhírekre reagált Varga Judit, igazságügyi miniszter. És nagyot futott a hazai sajtóban Lukácsi Katalin félmeztelen képe, amelyet a holocaust áldozatainak emléknapján posztolt. Csakhogy az ellenzéki médiumok rendre volt KDNP-s politikusként hivatkoztak rá, ahelyett, hogy a Mindenki Magyarországa Mozgalom politikusaként emlegették volna.

  • Troll: Hiesz megcsillogtatta politikusi és vezetői kvalitásait

Hiesz pedig csak mentegeti magát. Legutóbbi, a 24.hu-nak adott interjúban például azt fejtegette, neki ugyan eszébe sem jutott az, hogy átadhatta volna olyannak is a vakcinát, aki jobban rászorult volna egészségügyi állapotából, vagy korából adódóan.

„Az interjúiból az derül ki… Mármint azokból, aminél megállt vagy leült, mert volt, ami elől elfutott, mint Gurmai Zita egykor. De az derült ki, hogy ő azt gondolja jól döntött. Neki meggyőződése, hogy ez neki járt”

- mondta Pindroch Tamás, a Figyelő főmunkatársa. Hozzátette, ezzel a gondolatmenettel nincs egyedül. Ugyanis a Hitlert méltató Újbuda polgármestere is soron kívül kapta meg az oltást.

„Ő is az a kategória, aki akkor bánja meg, amikor kiderül. Akkor nem hiszem, hogy megbánta, amíg az országos sajtó nem adott hírt róla. Jegyezném meg a 24.hu-s cikkel kapcsolatban, hogy ezeket a kérdéseket, sőt még nagyon sok mást is nagyon szívesen feltettem volna én is. Küldtem is emailt neki is, a hivatalnak is, a telefonján is próbáltam elérni. Nekem nem sikerült az, ami a 24.hu-nak”  

- vélekedett a Mandiner belpolitikai rovatvezetője, Kacsoh Dániel.

„Az ő szempontjukból így kell ezt csinálni. Persze, hogy nem neked fog nyilatkozni vagy a HírTV-nek" - reagált Boros Bánk Levente.

"Én mindig ezt propagálom és mindig el is mondom itt, nem nagy újdonság, hogy az a helyes hozzáállás a jobboldal részéről, hogy a balliberális propaganda sajtónak nem nyilatkoznak, mert úgyis kiforgatják a szavait. Az megint más kérdés, hogy milyen politikusi és vezetői kvalitásokat mutat ebben az interjúban, hogy neki nem jutott eszébe átengedni a vakcinát idősebbnek, veszélyeztetettebbnek”

- folytatta a Médianéző ügyvezetője.

Teljes adás:

HírTV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Az izraeli háború 215. napja tart + videó

Az izraeli háború 215. napja tart + videó

A Napi aktuálisban a következő témákról beszélgetett Breuer Péterrel, Közel-Kelet szakértő, a Heti TV tulajdonosával Velkovics Vilmos: az izraeli háború 215. napja, az USA szünetelteti az Izraelnek szánt fegyverek szállítását, Katar felszólította a nemzetközi közösséget, akadályozza meg a rafahi népirtást.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Troll: „Ezt a meccset a Himnusz alatt nyertük meg”

Troll: „Ezt a meccset a Himnusz alatt nyertük meg”

A HírTV kekeckedő műsorában ezúttal Dezse Balázs, a Karc FM műsorvezetője, Kalmár Tibor író, médiaguru, Gav Duncan skót Fidesz-bérenc és Apáti Bence, a Fidesz illiberális NER-táncosa tartott sajátos elemzést. Műsorvezető: Lentulai Krisztián.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!