2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Sissi zsiráfjától a biodómig 03:00

Troll

Troll: Az ellenzék nácijait lehet mentegetni

A Hír TV Troll című műsorában Trombitás Kristóf műsorvezető vendégeivel, Pindroch Tamással, Boros Bánk Leventével és Lentulai Krisztiánnal többek között felidézte az Index élet-halál harcát, de szó esett arról is, hogy a balliberális sajtó annyira kötelességének érezte a Fekete életek számítanak-féle érzékenyítést, hogy egyik-másikuk egészen a tanácsköztársaság Vörös Újságjának színvonalát súrolta.

  • Troll: Az ellenzék nácijait lehet mentegetni

Trombitás Kristóf műsorvezető az Index szerkesztőségében zajló események, sem a BLM-mozgalom mellett nem mehetett el szó nélkül László Imre (DK) e heti teljesítménye mellett sem. Elhangzott, hogy a "független", objektív sajtóorgánumok nem pazaroltak a történtek részletezésére túl sok időt, ami nem is volt meglepő a műsorvezető szerint, hiszen Újbuda ellenzéki polgármesterének zavara úgy hiányzott nekik, mint púp a hátukra.

Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere azonban az ügy kapcsán megtörte "némasági fogadalmát" a Hír TV-vel szemben, és szűkszavúan csak annyit nyilatkozott, hogy nagy dolog az, hogyha egy politikus bocsánatot tud kérni.

Pindroch Tamás utóbbi eset kapcsán csak annyit mondott, hogy

az ellenzéknek megvannak a maguk „nácijai”, akiket mentegetni kell.

Majd felidézte, hogy Karácsony annak idején a zsidó képviselőket listázó Jobbikot is felmentette, hiszen az egykori radikális párt mára a szövetségesükké vált. Viszont ellenkező esetben többezres tüntetést szerveztek volna – hangsúlyozta a Figyelő főmunkatársa.

Lentulai Krisztián, a Karc FM főszerkesztő-helyettes arról beszélt, hogy aki a médiában dolgozik, akarva-akaratlanul téveszthet, tévedhet, de véleménye szerint László Imre Hitelerezése szándékos volt, és a kijelentés szürrealitását az adja, hogy mindez egy képviselő-testületi ülésen hangzott el. Karácsony Gergely megnyilvánulása kapcsán pedig megjegyezte,

hogyha a főpolgármester kitölti a ciklusát, akkor a médiatevékenységének nagy hányadát az fogja vélhetően kitölteni, hogy a politika iránt kevésbé fogékony háziasszonyoknak és nagymamáknak ilyen kellemes és nyájas mondatokat süssön el, mint az, hogy nagy szó a bocsánatkérés. Ezt fogja csinálni végig, ő akar lenni a jó fiú

– húzta alá Lentulai.

Boros Bánk Levente az elhangzottakhoz csak annyit tett hozzá, hogy Karácsony Gergelyről sok mindent el lehet mondani, – leginkább az alkalmatlan jelző égett rá -, de a Médianéző ügyvezetője szerint az nagyon ritka, hogy egy politikus ennyire következetlen legyen. Hiszen, ha egyszer leszögezte, hogy a Hír TV kérdéseire nem válaszol, majd, amikor az orra alá dugják a csatorna mikrofonját, és ha szűkszavúan is de válaszol, az következetlenség. "Ha én Karácsony Gergely-párti lennék, akkor most mérhetetlenül csalódott lennék” – hívta fel a figyelmet Boros Bánk Levente.

Pindroch Tamás mindezek után arról beszélt, hogy

az ellenzéknél az antiszemitizmus, a nácizmus és a fasizmus egy politikai termék, jó ezekkel lesújtani az ellenfélre, viszont ha a balliberális oldalon valaki félrebeszél, és "másnaposan hülyeségeket mond egy testületi ülésen, az felér egy felmentéssel, és megbocsátható"

– jelentette ki a Figyelő főmunkatársa.

László Imre botlásait követően górcső alá vették az Index szerkesztőségében zajló eseményeket, míg a műsor második felében többek között foglalkoztak a Fekete életek számítanak mozgalom külföldi és itthoni túlkapásaival is.

Teljes adás:

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Troll: „Ezt a meccset a Himnusz alatt nyertük meg”

Troll: „Ezt a meccset a Himnusz alatt nyertük meg”

A HírTV kekeckedő műsorában ezúttal Dezse Balázs, a Karc FM műsorvezetője, Kalmár Tibor író, médiaguru, Gav Duncan skót Fidesz-bérenc és Apáti Bence, a Fidesz illiberális NER-táncosa tartott sajátos elemzést. Műsorvezető: Lentulai Krisztián.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!