Megérkezett Magyarországra a második vasút-villamosMegérkezett Szentesre a Szeged és Hódmezővásárhely között közlekedő második vasút-villamos, a harmadik tram-train érkezése pedig tavasszal várható - közölte a MÁV Zrt. kedden.
Teherautóba rohant egy vonat SzentesnélKukoricát szállító teherautó ütközött vonattal Szentesnél. Tizenhárman sérültek meg, a kamion sofőrjét mentőhelikopter szállította a szegedi klinikára.
Ausztráliában húsz év után szabadon bocsátottak a börtönből egy asszonyt, akit négy gyereke meggyilkolása miatt ítéltek el, ám egy újabb vizsgálat alátámasztani látszik Kathleen Folbigg vallomását, mely szerint a gyerekek természetes úton haltak meg.
A családok által fizetendő rezsiszámla Magyarországon a legkisebb, és ez a jövőben is így lesz - hangsúlyozta a Fidesz Európai Parlamenti képviselője a Bayer show-ban. Deutsch Tamás szerint a baloldal eltörölné a rezsicsökkentést. Ezzel kapcsolban felhívta a figyelmet: bárhogyan mesterkedjen Brüsszel, nem engednek a kedvezményből. Emellett a politikus éles kritikával illette a hazánkat bíráló brüsszeli képviselőket is.
A hetente szombatonként 22:30-kor műsorra kerülő Svenkben mostantól Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét. Ez mostantól nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma lesz. Keddtől péntekig 21 órától gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A Karc FM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99