2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Keresett kifejezés: 'Sólyom László' Összes találat: 14 db

Belföld

Eltemették Sólyom Lászlót Végső nyugalomra helyezték Sólyom László volt köztársasági elnököt szerdán a Fiumei úti sírkertben. Az Alkotmánybíróság első elnökét a nemzeti emlékhely 10-es parcellájában, felesége mellé helyezték örök nyugalomra római katolikus szertartás szerint.

Belföld

Elhunyt Sólyom László Meghalt Sólyom László volt köztársasági elnök, az Alkotmánybíróság első elnöke, akadémikus, egyetemi tanár vasárnap.

Belföld

Sólyom Lászlóval erősít az LMP? Sólyom László volt államfő is csatlakozhat az LMP kampányához – tudta meg a Magyar Nemzet. Pártpolitikai szerepet azonban nem vállal majd.

Belföld

Mit keres Sólyom László az LMP konferenciáján? A kétosztatú politika kudarcáról és a harmadik útról beszélt Sólyom László az LMP pártalapítványának konferenciáján. Az ellenzéki párt társelnöke, Schiffer András szerint a volt államfő feltűnése nem jelenti azt, hogy Sólyom László az LMP támogatójaként tér vissza a napi politikába.

Belföld

Áder nem mérlegelhetett Az alaptörvény az államfő munkaköri leírása, és ennek alapján nem mérlegelhette, hogy aláírja-e az alkotmány negyedik módosításáról szóló rendelkezést – nyilatkozta a köztársasági elnök a Kossuth rádió reggeli műsorában.

Hír TV Archív

“Cél, hogy ne legyen bolhacirkusz a parlamentből” A parlamenti képviselők létszámának csökkenése, és ezzel arányosan munkaterhük növekedése indokolja, hogy 2014-től a parlament háromhetes munkarendben ülésezzen – erről Kövér László beszélt a távirati irodának adott interjújában.

Legfrissebb hírek

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!