Lemondott a lengyel külügyminiszterCzaputowicz már korábban jelezte: a júliusi elnökválasztás utáni időszak alkalmas lesz arra, hogy a lengyel diplomácia élén váltás történjék
Lengyel és már német rendőrök is besegítenekKét hetet töltenek el Heves megyében külföldi egyenruhások, hogy a turisztikai főszezonban segítséget nyújtsanak magyar kollégáiknak.
Vérüket adták a britek rokonszenvéértNagy-Britanniában lengyel munkások tiltakoztak a bevándorlók visszaszorítása ellen. A sztrájk ötlete megosztotta a szigetországba kivándorolt lengyeleket, akik közül többen véradókampányt indítottak a britek rokonszenvének elnyeréséért.
Külföld
Támadás érte a lengyel katonák bázisát AfganisztánbanLegalább hét ember meghalt, és több mint harmincan sebesültek meg Afganisztánban egy öngyilkos merényletben. A robbantást a tálibok hajtották végre egy katonai bázis ellen. A bázison amerikai és lengyel katonák teljesítettek szolgálatot.
Színes
Az angol után a lengyel a "sláger"Az angol után a lengyelt beszélik a legtöbben Nagy-Britanniában, egy nemrég nyilvánosságra hozott felmérés szerint. A szigetországban az Európai Unió 2004-es bővítésekor nőtt meg a kelet-európai államból érkező bevándorlók száma.
A gazdák munkájának és szorgalmának köszönhetően biztosított az ország kenyere, az őszi árpa aratása befejeződött, a búzának pedig több mint a felét betárolták - közölte az Agrárminisztérium (AM).
A Magyar Nemzet azt írta: Magyar Péter és huszonöt tagú pártja egy egész napos eseményt szervezett, amin a programjukat kellett volna bemutatniuk, de üres közhelyeken kívül mást nem hallhattunk.
Budai Gyula, a Fidesz országgyűlési képviselője a Kossuth Rádión beszélt arról, hogy feljelentést tett a volt vezérkari főnök ellen hivatali visszaélés bűncselekménye miatt.
A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.