Keresett kifejezés:'kémtevékenység'Összes találat:2 db
Hír TV Archív
Bajnai: Ez aggodalomra ad okotBajnainak miniszterelnöksége idején nem volt információja Kovács Béla esetleges kémtevékenységéről.
Külföld
Leszavazták az amerikai kémtevékenység korlátozásátLeszavazta az amerikai képviselőház azt a módosító javaslatot, amely korlátozta volna az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség titkos adatgyűjtési tevékenységét. A vita során a képviselők egy része azzal érvelt, hogy a program szükséges Amerika biztonságának fenntartásához – ráadásul szerintük a beszélgetések tartalmát nem rögzítették. Az ügynökség egyik korábbi alkalmazottja viszont nemrég ezzel ellentétes információkat közölt.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf emlékeztetett rá: a múltba tekintve hatalmas katonai eredményeket látunk, például Szent István ezeréves államát, "amelynek katona hősei teljesítményükkel lehetővé tették, hogy győzelmeken és vereségeken át megmaradhassunk"
Varga Szilvia 1998-tól a Miniszterelnöki Hivatalban előbb a Kommunikációs Központban dolgozott állami rendezvények rendezvényszervezési vezetőjeként, majd az Országimázs Központ állami rendezvények rendezvényszervezési vezetője és tanácsadója volt.
A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.