2023. 09. 28. Csütörtök Vencel napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Vezércikk 20:55

Szélesvásznú történelem

Szélesvásznú történelem: Egy fergeteges filmvígjáték Fényes Szabolcs fülbemászó slágereivel

Mostani filmünk az 1952-ben bemutatott Állami áruház. Ezúttal is kulisszatitkokra derítünk fényt adásunkban Horváth Péter segítségével, aki ugyancsak megrendezte az Állami áruházat, mégpedig operettként, és kiderült személyes kötődése is van a filmhez.

  • Szélesvásznú történelem: Egy fergeteges filmvígjáték Fényes Szabolcs fülbemászó slágereivel

A film 1952-ben is először operett volt, és mivel hűen képviselte a kommunista ideológiát, az akkori korszak politikai propaganda filmje lett.

Pedig a helyzet nem volt épp rózsás akkoriban, a film azonban csupa életvidámság.

Fényes Szabolcs fülbemászó slágerei adták az alapot a film hangulatának, amelyeket sokan még ma is dúdolnak.

A műsor vendégevolt Vida Péter színművész is, aki bújt már az egyik szereplő, Dániel bőrébe, csak épp a színházban.

Teljes adás: 

 

További epizódok

Szélesvásznú történelem: 2X2 néha 5

Szélesvásznú történelem: 2X2 néha 5

Az 1955-ös 2X2 néha 5 című alkotás egy szocialista operettfilm, amelynek rendezője Révész György. A műsor első részében Gyurkovics Zsuzsával, a film egyik főszereplőjével beszélgettünk, míg a második részben László Ferenc kultúrtörténész volt a stúdió vendége. 2023. szeptember 23.
Szélesvásznú történelem: Hahó, Öcsi!

Szélesvásznú történelem: Hahó, Öcsi!

Öcsi szülei mindig rohannak, ezért kevés idejük jut rá. A kisfiú tehát elindul a mesebeli királyságba, hogy időt szerezzen a szüleinek. A királynő szerepét Piros Ildikó Jászai Mari díjas színésznő alakította. 2023. június 24.
Szélesvásznú történelem: Az Égigérő fű

Szélesvásznú történelem: Az Égigérő fű

Az Égigérő fű 1979-ben bemutatott magyar film, amely Janikovszky Éva Málnaszörp és szalmaszál című regényéből készült. 2023. június 17.

Legfrissebb híreink

Káosz a Budavári Önkormányzatnál

Káosz a Budavári Önkormányzatnál

A képviselő-testület döntéseinek végrehajtására szólította fel a helyi Fidesz V. Naszályi Mártát, az I. kerület párbeszédes polgármesterét. Böröcz László, a kormánypárt helyi elnöke 15 napos határidőt szabott erre, különben fegyelmi eljárást kezdeményez. A Napi Aktuálisban Böröcz Lászlóval beszélgettünk.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:30-kor műsorra kerülő Svenkben mostantól Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Januártól nem hétfő esténként, hanem vasárnap 19 órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét. Ez mostantól nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma lesz. Keddtől péntekig 21 órától gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A Karc FM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99

Kapcsolódó tartalmak

Szélesvásznú történelem: Mese a 12 találatról

Szélesvásznú történelem: Mese a 12 találatról

A Makk Károly rendezésében készült vígjáték nehéz időkben született, mégis az adott kor kispolgárai tudtak azonosulni a karakterekkel, amelyeknek a fő üzenete nyilvánvaló: merjenek a sarkukra állni.
Szélesvásznú történelem: A színésznő

Szélesvásznú történelem: A színésznő

Az 50-es, 60-as évek legendás magyar színésznője, Bara Margit élete ihlette A színésznő című játékfilmet. Vitézy László, a film rendezője osztotta meg velünk a kulisszatitkokat.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!