Az 1955-ös 2X2 néha 5 című alkotás egy szocialista operettfilm, amelynek rendezője Révész György. A műsor első részében Gyurkovics Zsuzsával, a film egyik főszereplőjével beszélgettünk, míg a második részben László Ferenc kultúrtörténész volt a stúdió vendége.
A Jupiter Európa nevű holdjának kutatására indult a világűrbe hétfőn az amerikai űrhajózási hivatal (NASA) Europa Clipper űrszondája és ezzel megkezdte 3 milliárd kilométeres, 10 évig tartó küldetését.
A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.
A Szélesvásznú történelem friss adásában 1934-be utazunk vissza, abba az évbe, amikor bemutatták a Gaál Béla rendezte Meseautó című romantikus vígjátékot. Az alkotásról Dudás Viktor filmszakértőt kérdeztük.
Az aranyember örök, hiszen Jókai legsikeresebb regénye nemcsak a hazánkban, világszinten is nagy népszerűségnek örvend a mai napig.
Szombat este ismét megnézhetik a Hír TV műsorán a mű alapján készült filmadaptációt, majd górcső alá vesszük Jókai életművét is a Szélesvásznú történelem című műsorunkban.
Herczeg Ferenc legnagyobb színpadi sikeréből, a Kék róka című darabból készült a 2022-ben bemutatott azonos című tévéfilm, Pacskovszky József rendezésében. A Szélesvásznú történelem adásában a rendezővel, Kovács Panka színművésszel és Bacsó Kristóf zeneszerzővel beszélgettünk az alkotásról.