Nem volt még példa a magyar filmgyártásban olyan nagyszabású produkcióra, mint a Most vagy soha! magyar történelmi kalandfilm. A Svenk adásában Rákay Philip forgatókönyvíróval, az alkotás kreatív producerével beszélgettek.
Egy ukrán politikus, Alexander Dubinszkij szerint Volodimir Zelenszkij elnök és köre a múlt évben percenként 36 ezer dollárt (tizennégymillió forint) keresett. A számítás alapján a csoport és Zelenszkij több mint tizennyolcmilliárd dollárt (7,4 ezer milliárd forint) zsákmányoltak.
Bejelentést ismeretlen elkövető ellen ifj. Tényi István külföldi hivatalos személy hivatali eljárása során, hivatali kötelessége megszegésével elkövetett bűnpártolás bűntett gyanúja miatt.
A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.
Sós Bálint Dániel első nagyjátékfilmje, a "Minden rendben", egy apa súlyos morális dilemmáját tárja fel, amelyben a kisfiát védve hazugságra kényszerül. A film, amely Hajdu Szabolcs főszereplésével készült, bekerült a 75. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjába.
A Brutalista nem csak egy film az építészetről, hanem egy intenzív utazás az emberi lélek mélységeibe és a társadalmi struktúrák kritikája. A film vizuális stílusa, a karakterek mélysége és a történet epikus volta miatt mindenképpen érdemes megnézni.