Néző László az elhangzottak kapcsán megjegyezte, hogy ez a magatartás, ez a stílus nemcsak Gyurcsány Ferencre, hanem a baloldal egészére jellemző, ez a fenyegetőzés tendencia náluk. A Mediaworks központi szerkesztőségének főszerkesztője ezt követően arról beszélt, hogy két évvel az országgyűlési választások előtt úgy néz ki, hogy a Fidesz 2022-ben kormányra kerül majd. Elmondható, hogy
a baloldal teljesen maga alatt van, egyszerűen képtelen fogást találni a Fidesz-kormányon, és úgy tűnik, – ahogy arról ma a Magyar Nemzet is írt – hogy számukra nem marad más, csak a káosz, az erőszak. S ha hatalomhoz jutnak, akkor be is váltják ezeket a fenyegetéseket
– hangsúlyozta Néző László.
Gajdics Ottó mindehhez azt tette hozzá, hogy Gyurcsány gondolatmenete egész egyszerűen felfoghatatlan. A Karc FM és a Szabad Föld főszerkesztője azt a kérdést tette fel, hogy a nyugati „elvtársai” ezt hogy tudják elfogadni, ez lenne az agyonszajkózott európaiság!? Gajdics Ottó megjegyezte azt is, hogy egy olyan politikus fenyegetőzött, akinek a kormányzása idején tömegek váltak földönfutóvá. A főszerkesztő gondolatait azzal zárta,
reméli, hogy Gyurcsányék nem kerülnek újra a hatalom közelébe, mert amit művelnének, azt elképzelni sem lehet
– húzta alá.
Bencsik András, a Magyar Demokrata főszerkesztője szerint Gyurcsány beszéde egy bűnöző beszéde volt, ez egy proli bűnöző beszéde. Bencsik nyomatékosan kijelentette, hogy Gyurcsány Ferencet nem szabad a hatalom közelébe engedni, mert ugyanott fogja folytatni, ahol 2006-ban abbahagyta.
Bayer Zsolt ezt követően kitért Vidnyánszky Attila érdemeinek és munkásságának méltatására. A műsorvezető elmondta, hogy
Vidnyánszky ugyanolyan lenyűgözően tehetséges színházi ember, mint Zsámbéki Gábor. Aki ezt tagadja, az kizáróan politikai alapon teszi, és innentől kezdve hazudik
– emelte ki. Gajdics Ottó ehhez hozzáfűzte, hogy a magyarországi kultúrát az jellemzi, hogy a jobboldali művészt pártkatonának bélyegzik meg, míg a magukat függetlennek valók ezek szerint pedig baloldaliak, de kötik az ebet a karóhoz, hogy ők bizony függetlenek.
A műsor második felében a vendégek átbeszélték az Európai Unióban jelenleg is zajló kérdéses folyamatokat is.
Teljes adás:
Hír TV