2024. 05. 25. Szombat Orbán napja
Jelenleg a TV-ben:

Mágnás Miska

Következik:

Híradó 15:00

Riasztás

Riasztás: Hogyan lesz illemhely a zsinagóga falából vagy ugrálóvár egy autó tetejéből?

Évente nagyjából 4 millió ember fordul meg a főváros 7. kerületében, a bulinegyedben. Itt minden feltétel adott egy igazán fesztelen partyhoz, hiszen, ha vége a munkának vagy az iskolának, akkor rögtön lehet menni a belváros valamelyik kocsmájába. Sajnos azonban ez az ott élő embereknek nem igazán tetszik.

  • Riasztás: Hogyan lesz illemhely a zsinagóga falából vagy ugrálóvár egy autó tetejéből?

Botrányok, verekedések, kábítószer, évi majd négymillió vendég a pesti bulinegyedben. Vannak, akik kifejezetten a kocsmák miatt utaznak Magyarországra.

Majdnem minden este ittasan vonul a tömeg egyik helyről a másikra. A Riasztás stábjának az egyik itt élő azt mondta:

„Minden éjjel lényegében turisták tömege használja nyilvános WC-nek a Dohány utcai zsinagóga falát.”

Sajnos olyan sokan teszik ezt, hogy a rendőrség nem nagyon tud intézkedni ez ellen, maximum szóban figyelmezteti azokat, akiket rajtakapnak.

A férfi, aki arcát nem vállalta, több felvételt is készített már a lakása ablakából.  A felvételeken többek között kábítószer kereskedés, késsel való fenyegetés, illetve pisztoly használat is szerepel.

Emiatt az utóbbi időkben drasztikusan megnövekedett a kerületből kiköltözők száma. Csak az elmúlt egy éveben a lakosság 6%-a hagyta el belső Erzsébet-várost, ez nagyjából háromezer embert jelent. Eközben a kerületben nyíló vendéglátóhelyek száma egyre csak nőtt. Ezek a helyek az iparűzési adót a fővárosnak és nem a kerületnek fizetik, így a kerületbe a felügyeleti díjakból befolyó összeg nem fedezi az utcák takarításának. Az önkormányzatnak egy új takarítási akciótervet kellett felállítania emiatt.

A Riasztás további részében szó volt arról a férfiról, aki 25 évet kapott, amiért csaknem tíz éven át szexuális viszonyt folytatott a saját lányával, kapcsolatukból két gyermek is született, de a másodikat meggyilkolták.

Valamint, véres küzdelem életre-halálra, vagyis kutyaviadal Mohácson. A Riasztás utánajárt mekkora büntetést ér az ártatlan négylábúak feláldozása?

Hír TV

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Menczer Tamás: Orbán Viktor egy válságálló miniszterelnök

Menczer Tamás: Orbán Viktor egy válságálló miniszterelnök

Jelenleg Orbán Viktor személyében csak Magyarországnak van egy akcióképes békepárti miniszterelnöke, aki mindig megvédte a magyar érdeket, "nekünk egy válságálló miniszterelnökünk van" - jelentette ki a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója a Facebook-oldalára feltöltött szombati videóban.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Tömegverekedés késsel és pezsgősüveggel Kecskemét főterén

Tömegverekedés késsel és pezsgősüveggel Kecskemét főterén

A Kecskeméti Járási Ügyészség minősített garázdaság bűntette miatt vádat emelt egy tömegverekedés tizenkét résztvevője ellen, akik 2021. szeptember 26-án hajnalban, Kecskemét főterén két társaságba tömörülve kölcsönösen ütötték és rúgták egymást. A verekedés során kés és pezsgősüveg is előkerült.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!