2019. augusztus 18.,
vasárnap, Ilona napja

Eltűnt leányok nyomában

Hír TV

2019. március 12., kedd 21:55

11 évig élt a remény, hogy Anna csak eltűnt, elszökött, és majd egyszer mosolyogva újra kinyitja a bejártai ajtót, hazatér szüleihez. A reményt tavaly egy rémálom vágta ketté, a lány holttestét megtalálták, elásva a nagymama pincéjében. Gyilkosa nem volt más, mint a saját nagybátyja, aki végig a reménykedő család mellett volt, és aki a keresésben is naponta részt vett.

Letartóztatták azt a 19 éves szekszárdi fiatalembert, akit az unokahúga megölésével gyanúsítanak – elnapolták a Prisztás-gyilkosság tárgyalását. Többek között ezek az ügyek is szerepelnek rövid híreinkben, amelyben az elmúlt hét néhány érdekes esetét gyűjtöttük össze.

Magda Marinkó nevét a kilencvenes években, az egész ország ismerte és rettegte. Társaival együtt több, kegyetlen rablótámadást hajtott végre. Akkor a bíróság életfogytig tartó fegyház-büntetésre ítélte, azzal, hogy legkorábban 25 év múlva bocsátható feltételesen szabadlábra. Az idő letelt, Marinkó sorsa most a Szegedi Törvényszék kezében van.

Judit 2014 tavaszán tűnt el. Válófélben volt. A kétgyermekes családanya maradványait a rendőrök egy hónappal az eltűnése utána, a darnózseli réten találták meg. Férjét gyanúsították meg azzal, hogy Juditot megölte. A vád szerint feldarabolta, elégette, a belső szervei maradványait pedig a réten szétszórta. A darnózseli hentest azonban másodszorra is felmentette a bíróság az emberölés vádja alól, mégpedig bizonyítottság hiányában.