Nagy Imrénél, vagy ahogyan sokan ismerik, Smókinál jártunk vendégségben. A Hortobágyi Nemzeti Parkban elterülő földek egyik utolsó gulyása azt mondja, aki egy napot tölt el a legelőn, regényt tud írni róla. Aki pedig évtizedeket, csupán egy mondatot mond: minden itt van, amit úgy hívunk, élet. Ebbe az életbe kóstoltunk most bele, méghozzá szó szerint, hiszen Imre bácsi az egyik legrégebbi tésztaételünket, a slambucot készítette el nekünk.
Imre bácsi 50 éve szinte minden napját a legelőn tölti, s csakúgy, mint a gulyás mesterséget, a főzést is az elődeitől örökölt hagyományok alapján élteti tovább. A slambuc receptjén évtizedek óta nem változtatott. A füstölt szalonnán kívül krumpli, lebbencs tészta, só, pirospaprika és víz kerül a bográcsba.
Amíg főtt a finomság, vendéglátónktól megtudtuk azt is, már kisfiúként eldöntötte, hogy gulyásnak áll. Azt mondta, sokan csodálkoznak, hogy napjainkban még létezik ez a szakma. Életforma ez, melyet sokak szerint Imre bácsi a legmagasabb szinten művel, s mint mondják, ő nem attól gulyás, hogy díszes kalapot tesz a fejére. Ismeri a növényeket, az állatok betegségeit, s ha kell, még ma is futtában utoléri a borjút.
Imre bácsi szerint egy hosszú nap végén mindig az számít, volt-e elég mosoly a megélt pillanatainkban. No és az, hogy egészségesen és teli hassal legyen hová álomra hajtani a fejünket. Ha ezek megvannak, szinte minden megadatott, ami a lelkünket táplálhatja.
A Radar teljes riportja:
