2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Radar

Radar - Vége a káosznak, átadták a metrót

20 állomás, 17 kilóméternyi metrószakasz. Ennyit kellett 5 és fél évig nélkülöznie a fővárosban közlekedőknek.

  • Radar - Vége a káosznak, átadták a metrót

A mai átadási ünnepséggel véget ért a káosz, amelyet Budapest leghosszabb metrószakaszának hiánya okozott. Az észak-déli metróvonal építése 1970-ben kezdődött.

A 3-mas metró megépülését a második világháború utáni gyors urbanizáció tette szükségessé, hiszen az egyre népesebb Budapest belvárosának útjai már nem bírták el a gyalogos, autós és a tömegközlekedési forgalmat az 50-es években.

1976-ban adták át a kék metró első szakaszát. És ahogy most is, régen is rengeteg türelmet igényelt a lakosság részéről a forgalmi problémák felszámolása.

Az akkori építési munkálatoknak persze nyomába sem ért a mostani felújítás miatti felfordulás.

A felújítás ha nem is okozott akkora káoszt mint maga az építkezés, azért rengeteg emberi és anyagi erőforrást kívánt. 217 milliárd Ft-ból újult meg ugyanis, és 3500 ember dolgozott az ország legnagyobb kötöttpályás vonalán. Az átadó ünnepségen Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter is köszönetet mondott az együttműködő feleknek.

A felújítás valóban többszereplős kivitelezés volt. Hiszen 2017-ben Tarlós István, akkor budapesti főpolgármester kezdte el és Karácsony Gergely jelenlegi főpolgármester fejezte be. Az átadón Tarlós ugyan nem volt jelen, azonban a 19 óra 20 perckor kezdődő Napi Aktuális című műsorunkban vendégül látjuk majd.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!