2023. 12. 03. Vasárnap Ferenc, Olívia napja
Jelenleg a TV-ben:

Sajtóklub

Következik:

Célpont 20:10

Radar

Radar - Vasba rejtett csempészcigi + videó

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében több mint 800 kilogramm 110 millió forint értékű illegális dohányra bukkant. Legutóbb pedig egy vasárut szállító kamionban találtak több tízezer román zárjegyes cigarettát, melynek értéke 60 millió forint. A NAV a feketepiac megtisztításának érdekében létrehozott egy munkacsoportot is.

  • Radar - Vasba rejtett csempészcigi + videó

Két helyszínen összesen 843 kiló vágott fogyasztási dohány, közel 30 kiló szárított dohánylevél és a feldolgozáshoz szükséges különböző gépek kerültek elő. A lakóingatlanon ott tartózkodó 45 éves nő azt mondta, hogy ő maga gyűjtögette össze a közeli dohányföldeken a leveleket, majd szépen hazavitte, feldolgozta és a melléképületekbe betárolta.

A Bevetési Igazgatóság pénzügyőrei Pest megyében egy pihenőhelyen ellenőriztek egy 40 tonnás kamiont. A kamion a papírjai alapján úgynevezett zárt szelvényeket szállított. Ezek hosszú, üreges fémcsövek tulajdonképpen 2 méter hosszúak. Nagyon gyorsan kiderült, hogy tulajdonképpen egy fedőáruról van szó, hiszen mindegyik zárt szelvény különböző márkájú, román zárjegyes cigarettával lett kitöltve.

További epizódok

Radar - A terhes nőt sem kímélték a drogkereskedők + videó

Radar - A terhes nőt sem kímélték a drogkereskedők + videó

A banda tagjai egy meghiúsult üzletért akartak visszavágni egy férfin, akinek terhes feleségét is megverték. Az elkövetők szerencsétlenségére az egészet fényes nappal felvette a térfigyelő kamera. 2023. december 01.
Radar - Luciano Spalletti méltatta a magyar labdarúgó-válogatottat + videó

Radar - Luciano Spalletti méltatta a magyar labdarúgó-válogatottat + videó

Luciano Spalletti, az Európa-bajnoki címvédő olasz nemzeti tizenegy szövetségi kapitánya Rómában adott exkluzív interjút a Hír Televízió stábjának. 2023. december 01.
Radar - Közlekedési gondokat okozott a havazás + videó

Radar - Közlekedési gondokat okozott a havazás + videó

Csütörtökön Magyarországra is megérkezett az idei tél első nagyobb havazása. Azonban nem csak hazánk közlekedésében okozott problémákat a hó, több országban is utakat zártak le, valamint a hatóságok figyelmeztették a lakosságot a veszélyes útviszonyok miatt. 2023. december 01.

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Radar - Ismét hullanak a rakéták + videó

Radar - Ismét hullanak a rakéták + videó

A Hamász már a tűzszünet lejárta előtt rakétatámadást indított Izrael ellen és a válasz sem maradt el. Az Izrael és Hamasz közötti háború így az 56. napjához érkezett.
Radar – 100 éves korában meghalt Henry Kissinger + videó

Radar – 100 éves korában meghalt Henry Kissinger + videó

Henry Kissinger neve a világpolitika iránt érdeklődők számára biztos ismerős. A nemzetközi közéletre nagy befolyást gyakorolt. 2022-ben, még 99 évesen is ezrek várták felszólalását egy konferencián. A politikai zseni 100 éves korában halt meg.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!