2024. 10. 23. Szerda Gyöngyi napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális extra

Következik:

Napi aktuális extra 04:20

Radar

Radar - Szirénák, fegyverek, rendőrkutyák

Milyen a hivatásos munka, milyen a hivatásos lét? Ezekre a kérdésekre igyekeztek válaszokat adni a rendőrség, a tűzoltóság, a honvédség és a büntetés-végrehajtás munkatársai a kerületi középiskolásoknak, akik érdeklődéssel fogadták a bemutatókat.

  • Radar - Szirénák, fegyverek, rendőrkutyák

A XVIII. Kerületi Rendőrkapitányság szervezte meg a fiataloknak szóló rendvédelmi napokat a Pestszentimrei sportcsarnokban.

A rendvédelmi nap május 18-án már reggel 9 órától látványos bemutatóval vette kezdetét, ellenséges személy elleni elfogással, kutyás bemutatóval. A programot a MH vitéz Szurmay Sándor Helyőrség Dandár, Különleges Díszelgő Csoport attrakciója színesítette.

A csarnokban testközelből láthatták a fiatalok az SOS Mentőkutyás Egyesület csapatát és négylábú hű társukat, akik a törökországi földrengés után részt vettek a mentésben.

Nagy volt tömeg a Magyar Honvédség katonai igazgatási és központi nyilvántartó parancsnokság standjánál, ahol kézi lőfegyvereket valamint lézerfegyvereket próbálhattak ki.

A lézerlövészetnél elengedhetetlen a pontos célzás. Mivel nagyon pici a kör közepe, ezért egyetlen egy rosszul lett levegő is már végzetes lehet.

A fiatalok arcán már messziről lehetett látni a fegyverek iránti tiszteletet és érdeklődést.

A harceszközökön kívül a gyerekek megismerhették, a helyes újraélesztés menetét a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat és a Magyar Vöröskereszt jóvoltából, de a Budapesti Fegyház és Börtön is megmutatta azokat az eszközöket amiket a mindennapok során használnak. Nagy sikere volt az acélból készült karperecnek.

A csarnokon kívül pedig helyett kapott egy úgynevezett füstsátor is, amit a katasztrófavédelemmel együttműködő Önkéntes tűzoltóegyesület üzemeltetett a nyílt napon.

A BRFK Közlekedési Főosztálya pedig egy ütközésszimulátorral is várta az érdeklődőket. A szerkezet egy frontális ütközést szimulált.

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Radar - Gulyás Michelle sportágat váltott + videó

Radar - Gulyás Michelle sportágat váltott + videó

Mint azt lehetett már tudni, az olimpia után a lovaglást törölték az öttusa programjából, helyére egy akadályverseny kerül. A párizsi bajnoknő két hónap szünet után újrakezdte az edzéseket, immár az új számra is készülve.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!