2024. 05. 27. Hétfő Hella napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 22:05

Radar

Radar - Súlyosbbodik a helyzet Szíriában

A háború mellett sajnos más tragédiákban is vesztik el emberek az életétüket. Február 6-án erős földrengés rázta meg Törökország és Szíria területeit.

  • Radar - Súlyosbbodik a helyzet Szíriában

Az 1,8 millió lakosú Aleppo Szíria második legnépesebb városa. Az országban 11 éve folyik a háború. Szíriát és Libanont is segíti Magyarország évek óta a Hungary Helps Programon keresztül.

13 millióan szorulnak humanitárius segítségnyújtásra, míg a becslések szerint 5,5 millióan külföldre menekültek. Többek között Törökországba is.

De ha nem lenne elég a gond, akkor a térségben történt földrengés most újabb csapás az ott élőknek.

A 11 éve zajló háború miatt Szíriát súlyos gazdasági válság sújtja, a szankciók és az elszigeteltség következtében az egekbe szökött az infláció. Itt még mindig folynak a harcok a megmaradt felkelők és Bassár el-Aszad elnök Oroszország által támogatott erői között. Az infrastruktúra tönkrement, a kormányzati források hiányoznak, de a libanoni pénzügyi összeomlás is érzékelhető. A válság mélyen érinti a szíriaiakat, akiknek alapvető szükségleteik, így az egészségügyi ellátásuk sincs megoldva, miközben aki csak teheti továbbra is elmenekül az országból.

Sokan Libanonba, Törökországba és Jordániába mennek.

Szíriát sem kímélte a Covid-19 világjárvány és a közelmúltban kolerajárványok is sújtottak 14 tartományból 13-at. Eközben számos szakképzett orvos hagyja el az országot.

A lakosság általános egészségi állapota nagyon rossz. Az egészségügyi problémák jelentik a Szíriában maradt keresztény családok legnagyobb gondját. Egyre több ember hal meg a gyógyszerhiány, a műtétek megfizethetetlen költsége, valamint a kórházak és a klinikák leromlott állapota miatt.

Most pedig itt a földrengés.

Észak-Szíria földrengés sújtotta területén leállt a segélyezés, mert számos út járhatatlanná vált. – közölte kedden Madevi Sun-Suon, ENSZ humanitárius ügyek koordinációjáért felelős hivatala szóvivője.

A helyzetet nehezíti,hogy a szír polgárháborús frontvonal mögötti területekre, vagyis a szíriai kormány ellenőrzése alól kikerült övezetekbe nehéz eljutni, a kormány ellenőrzése alól kicsúszó területekre nem lehet közvetlenül Törökországból szállítani.

Továbbá súlyosbítja a helyzetet, hogy kevés teherautó áll rendelkezésre, valamint üzemanyag- és áramhiánnyal is számolni kell az országban.

Kieren Barnes, a Mercy Corps segélyszervezet szíriai vezetője arról számolt be, hogy az a segély, amit ők tudnak nyújtani, már csak körülbelül 3-5 napra elegendő.

A damaszkuszi központtal működő Vörös Félhold segélyszervezet viszont azt közölte kedden, hogy Szíria egész területén hajlandó a segélyszállítmányok szétosztására.

Az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) szóvivője a sajtótájékoztatón arról beszélt, félő, hogy a hétfői földrengés halálos áldozatai között valószínűleg több ezer gyerek van. Bár pontos adatokat még nem ismernek, az eddig feltételezések alapján Szíriában a földrengés már több mint 5000 életet oltott ki.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Radar - Női energiákkal telt meg a Millenáris Park + videó

Radar - Női energiákkal telt meg a Millenáris Park + videó

A hazai ínyencek legnagyobb seregszemléjét idén is a Millenáris Parkban tartották. Olyan női séfek, cukrászok, pékek, kistermelők kaptak fő szerepet az ikonikus fesztiválon, akik talán kevésbé kerülnek előtérbe a hagyományosan inkább férfiak által dominált szakmákban.
Radar - Egy éve veszett nyoma Suhajda Szilárdnak + videó

Radar - Egy éve veszett nyoma Suhajda Szilárdnak + videó

Napra pontosan egy éve érkezett a szomorú hír: nem keresik tovább a Himalája megmászása során eltűnt Suhajda Szilárdot. A sportoló első magyarként, oxigénpalack és teherhordók segítsége nélkül szerette volna elérni a világ legmagasabb pontját. Hogy sikerült-e neki, rejtély marad.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!