2024. 05. 23. Csütörtök Dezső napja
Jelenleg a TV-ben:

Komment

Következik:

Híradó 19:00

Radar

Radar - Oroszország szerint vegyi fegyvert vetett be az ukrán hadsereg

Svájc feladhatja semlegességét és engedélyezheti a fegyverek szállítását Ukrajnába, közölte a Reuters. A cikk arra is rávilágított, hogy a svájci fegyverek vásárlói előtt jogi akadályok állnak, ez pedig igen komoly hatással van a kereskedelemre.

  • Radar - Oroszország szerint vegyi fegyvert vetett be az ukrán hadsereg

De nem csak ez lehet az indok, hanem az is, hogy az erősödő offenzíva közepette egyre hangosabban szólalnak fel Svájc szomszédjai, hogy engedélyezzék a fegyverszállítást Kijevbe. "Semlegesek akarunk lenni, de a nyugati világ részei vagyunk" - mondta Thierry Burkart, a svájci Szabaddemokrata Párt vezetője, aki indítványt nyújtott be a kormánynak, hogy engedélyezze a fegyverek re-exportját.

Mindeközben az ukrán Azov rohamdandár azt állítja kilőtt több, szovjet időkből származó orosz tarackot is Bahmut közelében. A föderáció egységei már hetek óta mindent elkövetnek, hogy bekerítsék és elfoglalják ezt a donbászi települést. Az ukrán elnök több alkalommal is is kijelentette, hogy nehéz helyzetben vannak egységeik a városban azonban ha a várost elfoglalják az nagyon fontos stratégiai előrelépést jelentene az oroszok számára.

Az orosz hírek közben arról számolta be, hogy ukrán erők Bahmut környékén többször is vegyi fegyvert vetettek be az elmúlt hetekben és hogy az áldozatoknál, erős szédülés, hányinger valamint hányás is megfigyelhető volt.

Ezt soha nem lehet majd bizonyítani. Az oroszok ugyanis végig azt fogják mondani így történt, az ukránok pedig végig tagadni fognak, míg a nyugat pedig ki fog állni Ukrajna mellett. Mint minden más kérdésben tehát, ennek igazán nagy következménye akkor lenne, ha az oroszok bizonyító erővel tudnák azt mutatni, hogy valóban bevetettek ilyen fegyvereket az urkránok.

Nógrádi Görgy azt is elárulta Napindító című műsorunkban, hogy az elmúlt 24 óra igazán mozgalmasan telt nem csak a fronton, hanem a háttérben is.

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Radar - VV Fanni halott + videó

Radar - VV Fanni halott + videó

Az egykori valóságshow szereplőt a jogerős ítélet szerint 2017-ben meggyilkolták, ám halálának tényét csak most állapították meg.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!