2024. 07. 18. Csütörtök Frigyes napja
Jelenleg a TV-ben:

Láncreakció

Következik:

Vezércikk 14:00

Radar

Radar - Óriási siker a budapesti atlétikai világbajnokság

Véget ért a budapesti atlétikai világbajnokság. A 9 nap alatt 202 ország mintegy 2100 versenyzője lépett pályára a vadonatúj Nemzeti Atlétikai Központban. Óriási küzdelmek, országos csúcsok és felejthetetlen élmények. Természetesen mi is ott voltunk a világ egyik legnagyobb sporteseményén. A Hír TV-t Zsiros Mihály tudósította.

  • Radar - Óriási siker a budapesti atlétikai világbajnokság

Óriási érdeklődés fogadta a sportok királynőjét. A világ minden tájáról, 120 országból érkeztek nézők. Összesen több mint 400 ezer jegy talált gazdára Magyarország eddigi legnagyobb sporteseményére. Már a selejtezők során is csaknem teltház előtt léphettek pályára a versenyzők, az utolsó napok döntőire pedig egyáltalán nem maradt üres szék.

A magyar csapat igazán kitett magáért. Sorra dőltek nem csak az egyéni, hanem az országos csúcsok is. Bronzérmével Halász Bence kalapácsvető érte el a legnagyobb sikert, rajta kívül Krizsán Xénia végzett még pontszerző helyen, a hétpróbázó negyedik helyezett lett.

Több innováció köszönhető a magyar szervezőknek. Újdonság volt a világbajnokságok történetében, hogy az éremátadó ceremónia a stadionon kívülre került. Szintén első alkalommal próbálhatták ki amatőr futók a profik maratoni pályáját valamint ugyancsak nóvum a hétköznapi hősök program, amely sportolásra ösztönözte a lakosságot.

A világbajnokság 9 napja alatt 61 interjút készítettünk, 20 alkalommal jelentkeztünk be a Hír TV műsoraiba, összesen pedig több mint 100 órát töltöttünk terepen. Hogy minden sajtótájékoztatóra, valamint versenyszám végére odaérjünk, 76 kilométert gyalogoltunk.

A teljes riport:

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Sulyok Tamás: Erősíteni kell a kétoldalú párbeszédet Szlovákiával

Sulyok Tamás: Erősíteni kell a kétoldalú párbeszédet Szlovákiával

A kétoldalú párbeszédet nem csak fent kell tartani, de erősíteni is kell ahhoz, hogy Magyarország és Szlovákia regionális és európai szinten is még inkább szolgálni tudja saját nemzeti és egyben a két ország stratégiai partnerségből fakadó érdekeit - mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök csütörtökön a Peter Pellegrini szlovák államfővel tartott sajtótájékoztatóján Budapesten.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!