2025. 05. 12. Hétfő Pongrác napja
Jelenleg a TV-ben:

Lelátó

Következik:

Napi aktuális 23:40

Radar

Radar - Mentőcsapat indult Suhajda Szilárd megtalálására

Mentőcsapat indult Suhajda Szilárd megtalálására. A hegymászó március 23-án indult el Nepálba, hogy első magyarként teherhordók és mesterséges oxigén használata nélkül érje el Földünk legmagasabb pontját. Miután szervezetét hozzászoktatta a ritka levegőhöz, május 24-én kísérelte meg a csúcsmászást. Útközben még hazatelefonált, de később már a nyomkövető jele is elveszett.

  • Radar - Mentőcsapat indult Suhajda Szilárd megtalálására

8848 méter, Földünk legmagasabb pontja. Csomolungma. A tibeti eredetű szó annyit tesz: „a Föld istenasszonya."

Eddig csaknem 14 000 alkalommal mászták meg sikeresen, de mindössze 200 történt oxigén palack és teherhordók segítsége nélkül. Szilárd az egyes lépcsőfokokat jelentő táborok kiépítését teljesen egyedül végezte, minden szükséges felszerelését önerőből vitte fel a hegyre. Az alaptábor felett csak magára számíthatott.

Az ünneplés helyett azonban egyre fokozódó aggodalom lett úrrá. A csúcsmászás során az utolsó GPS jel 8795 méterről érkezett. Utána hosszú órákon át semmi.

Aztán jött a hír, láttak egy alakot a 4-es tábor felett. A hazai háttércsapat május 25-én reggel értesült róla, hogy Szilárd körülbelül 8780 méteren van. Az őt észlelő csapat elmondta: ruházata alapján egyértelműen beazonosítható volt. Amikor elhaladtak mellette életjeleket mutatott, de fagyási sérülések nyomai és a magashegyi agyödéma jelei látszottak rajta.

A csapat megállapodott a Szilárd alaptábori hátterét biztosító nepáli ügynökséggel abban, hogy 26-án reggel megkísérelnek helikopterrel felrepülni olyan magasságba, ahonnan láthatják a hegymászót. Ezzel egy időben 3 serpa indult el a segítségére. Optimális esetben már május 26-án, a késői órákban felérhetnek hozzá.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Zelenszkij várja Törökországba Donald Trumpot

Zelenszkij várja Törökországba Donald Trumpot

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök támogatásáról biztosította hétfőn azt az elképzelést, hogy Donald Trump amerikai elnök is jelen legyen csütörtökön Törökországban, ahol közvetlenül és vezetői szinten indulhatnának újra az ukrán-orosz tárgyalások a háború lezárásáról.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Radar – Az amerikai Robert Francis Prevost a katolikus egyház 267. vezetője + videó + videó

Radar – Az amerikai Robert Francis Prevost a katolikus egyház 267. vezetője + videó + videó

A konklávé második napján, fehér füst szállt fel a Sixtus-kápolna kéményéből. Az új egyházfő, aki a XIV. Leó nevet vette fel, nemcsak az első amerikai pápa, hanem a Szent Ágoston-rend tagja is. Egy olyan szerzetesi közösségé, amelynek szellemisége mélyen hatott az életére és lelkipásztori küldetésére. Bár a rend Magyarországon nincs jelen, világszerte meghatározó szerepet tölt be.
Radar – A bárányhús előnyei + videó

Radar – A bárányhús előnyei + videó

A sertés és a baromfiágazat túlsúlya megfigyelhető a hazai fogyasztásban is. Elenyésző mennyiségű bárányhúst fogyasztunk, pedig a birkahús nagyon egészséges, előállítása pedig környezetbarát. Ezért az Agrármarketing Centrum az Agrárminisztérium megbízásából bárányhús fogyasztásösztönző kampányt indított.
Radar – Hatalmas bírságot kapott egy kínai tulajdonú közösségi platform + videó

Radar – Hatalmas bírságot kapott egy kínai tulajdonú közösségi platform + videó

A TikTok-ot rekordösszegű, 530 millió Eurós bírsággal sújtotta az EU, mert nem tudta megvédeni az európai felhasználók adatait a kínai állami hozzáféréstől. A hatóságok szerint súlyosan megsértették a GDPR előírásait, különösen a gyermekek adatainak kezelése terén. Ez az ítélet újabb komoly figyelmeztetés a globális tech-óriások számára az adatvédelem fontosságáról.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!