2023. 12. 09. Szombat Natália napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Svenk 22:55

Radar

Radar - Kemény Dénes: 30 másodpercen belül elfelejtettük, hogy forog a kamera

Hiába tudtuk, hogy forog a kamera, körülbelül 30 másodpercen belül elfelejtettük - Ezt mondta Kemény Dénes a magyar vízilabda-válogatott siker kapitánya televíziónknak A nemzet aranyai című dokumentumfilm sajtóvetítésén. A több, mint 2 órás alkotás április 20-án jelenik meg a mozikban.

  • Radar - Kemény Dénes: 30 másodpercen belül elfelejtettük, hogy forog a kamera

A 2004-es athéni olimpián a magyar vízilabda-válogatott megvédte olimpiai bajnoki címét. A többi között ezt is újra átélhetjük A nemzet aranyai című filmben.

Az alkotásban az archív felvételek mellett, friss interjúk és sohasem látott beszélgetések is szerepelnek.

A filmhez 200 órányi nyersanyagot használtak fel. Viszonyításképpen egy hollywoodi alkotásnál 30-40 órányi felvételből dolgoznak.

A film azokról a hősökről szól, akik 12 év alatt a három olimpiai aranyat, két Európa-bajnoki és egy világbajnoki címet, valamint két Világliga és egy Világkupa győzelmet gyűjtöttek be.

Aki kíváncsi rá megnézheti április 20-tól a mozikban.

További epizódok

Radar - Európa legnagyobb épített beltéri betleheme + videó

Radar - Európa legnagyobb épített beltéri betleheme + videó

A bábtáncoltatás hagyománya Vörsön régmúltra tekint vissza, az idősek szerint már több, mint száz éve is járták így a falut a pásztorok. 2023. december 08.
Radar - Hihetetlen fényjátékokat ihletett a Nobel-díj + videó

Radar - Hihetetlen fényjátékokat ihletett a Nobel-díj + videó

Stockholmban a Nobel-díj átadó ünnepséget óriás előkészület és izgalmas programok előzik meg. 2023. december 08.
Radar - Aranyat érő katalizátorok + videó

Radar - Aranyat érő katalizátorok + videó

Aranyat, ezüstöt és platinát is tartalmazó őrleménnyel kereskedett az a férfi, akit a nyomozók kapcsoltak le. 2023. december 08.

Legfrissebb híreink

Vereség Svédországtól, nem juthat nyolc közé a magyar válogatott

Vereség Svédországtól, nem juthat nyolc közé a magyar válogatott

A magyar válogatott 26-22-re kikapott a svéd csapattól a dán-norvég-svéd közös rendezésű olimpiai kvalifikációs női kézilabda-világbajnokság középdöntőjében szombaton, így már biztosan nem juthat a legjobb nyolc közé, de olimpiai selejtezőt érő helyen még végezhet.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!