2024. 10. 09. Szerda Dénes napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Következik:

Komment 17:50

Radar

Radar - Egy lábbal is teljes életet él

Hervát Attila egy siklóernyős baleset következtében elveszítette az egyik lábát és emellett komoly sérülései is keletkeztek. Az orvosok szerint minimális esély volt arra, hogy egyáltalán életben marad. A gyógytornának a kitartó munkának és az önmagába vetett hitnek köszönhetően ismét teljes értékű embernek érzi magát. Két évvel a baleset után újra régi szenvedélyeinek hódol, a snowboardnak és a wakeboardnak.

  • Radar - Egy lábbal is teljes életet él

Hervát Attila imádja az extrémsportokat. Hobbiszinten évek óta snowboardozik és weakboardozik. Azonban állandóan foglalkoztatta a gondolat, hogy kipróbálja a repülést is. 2019 tavaszán iratkozott be a tanfolyamra, amit sikeresen el is végzett. Több repülésen túl volt már, amikor egyszer csak bekövetkezett a tragédia.

"2019 szeptember 1-én történt, amikor végre olyan időjárás volt, hogy el tudtam menni egy olyan helyre repülni, ahol már nagyon régóta szerettem volna. Minden adott volt, gyönyörű volt az idő, jó volt a széljárás, tehát ami ideális ilyen esetben. Akkor még nem tudtam, hogy ez a nap tragédiával fog zárulni" - így emlékezett vissza a szörnyű napra Hervát Attila.

A tökéletes start után, 40 perce már a levegőben volt, amikor, körülbelül 40 méteres magasságban a hegynek csapódott. Minimális esély volt a felépülésre. Többször is elhangzott az orvosoktól, hogy várjuk meg a következő négy órát. Hónapokig járt gyógytornászhoz. Az ő fontosságukat nem győzi kihangsúlyozni. 

A küzdelmet azonban nem adta fel, fokozatosan edzette a testét, amennyire a körülmények engedték neki, majd pontosan két évvel a baleset után ismét azt érezte, hogy teljes értékű életet él.

A teljes riport:

 

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!