2024. 10. 06. Vasárnap Brúnó, Renáta napja
Jelenleg a TV-ben:

Célpont

Következik:

Híradó 19:00

Radar

Radar – Állatok az erdő mélyén

Ahogy beköszöntött az igazi nyári meleg, egyre többen mozdulnak ki otthonaikból a természetbe. Ha eltávolodunk a lakott területektől ebben az időszakban jó eséllyel találkozhatunk a vadállatok új generációjával.

  • Radar – Állatok az erdő mélyén

Az egyik legfontosabb, hogy a kijelölt turista útvonalakat erdőben és mezőkön se hagyjuk el. Ez egy fontos kritérium. A legszerencsésebb az lenne, hogy ebben az időszakban nem zavarnánk az állatokat még akár turistaként sem. Persze nem elvárható az emberektől, hogy ne mozduljanak ki a természetbe. Emellett mezőgazdasági munkálatok is folyamatosan zajlanak. Ezért jelen vagyunk a mezei és erdei területeken – mondta Kovács István János, az Országos Magyar Vadászkamara Heves megyei Területi Szervezetének titkára.

Nagyon fontos, hogy kutyát csak pórázon sétáltassunk. A nemrég született kis állatok védtelenek, hiszen képtelenek a menekülésre. A legnagyobb veszélyt a vaddisznó kocák jelentik ránk, hiszen ha malacaikat veszélyben érzik, akár támadhatnak is.

Kiemelt hangsúlyt kap mindig a vaddisznó. A malacokat a koca erősen védi, ha a kutyánk megzavarja vagy megfogja a vaddisznó malacot a koca oda fog jönni és meg fogja védeni a malacait. Megtámadhatja vagy el is tudja kapni a kutyát, de akár a hozzánk visszaérkező kutya után is jöhet és akár minket is megtámadhat – folytatta Kovács István János.

A legtöbb hazai vadfajnak ebben az időszakban van a szaporodási időszaka, ilyenkor nevelik az utódokat vagy a fiókákat. Az anyaállat egyetlen esetben sem várja meg, hogy túlzottan közel kerüljünk, inkább otthagyja az utódokat, ameddig elmúlik a veszély. Ha viszont ekkor megsajnáljuk és megfogjuk vagy megsimogatjuk a kicsiket, azzal megpecsételjük a sorsukat.

Ha megtalálja az ember, megsimogatja, hozzányúl akkor vélhetően az anyaállat visszamegy megérzi rajta az embernek a szagát és nem fogja gondozni a kicsit, tehát elárvul. Azzal, hogy megsimogattuk a kisállatot konkrétan halálra ítéltük. Abszolút az a helyes magatartás, hogy ha ezeket észre is vesszük, akkor tisztes távolból kikerüljük - emelte ki a vadászkamara megyei titkára.

A mezőgazdaságban ilyenkor zajlik az első kaszálás, aminek sajnos sok fűben cseperedő állat esik áldozatául. Nyugat-Európában már hőkamerával vizsgálják meg a kaszálás előtt a táblákat állatok után kutatva. A vadászok pedig igyekeznek javítani a vadak életkörülményeit.

A vadászati törvénynek a címe is az, hogy a vad védelméről szóló törvény. A vadvédelem is komoly feladat számunkra. A vadgazdálkodáson belül amit a vadászok tesznek azon kívül, hogy elejtik a vadat, a közösségi életben vannak olyan tevékenységek amivel a vadvédelmet végrehajtják. Nem csupán a hivatásos vadászok, hanem a sportvadászok is az egyesületeken belül – fejtette ki Kovács István János.

Nemrég életre hívták az Országos Vadgazdálkodási Alapot, melynek forrásait élőhely fejlesztésre fordíthatják a társaságok.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Radar – Rekord évet zárhat a magyar turizmus + videó

Radar – Rekord évet zárhat a magyar turizmus + videó

A Balaton évről évre bizonyít. Folyamatos a fejlődés és ennek megfelelően a turizmus is folyamatos fellendülést mutat. De szerencsére nem csak a magyar tengernél végez remek munkát a turisztikai szektor, hazánk folyamatos fejlődést mutat.
Radar – 13 tonna illegális dohány volt a fogás + videó

Radar – 13 tonna illegális dohány volt a fogás + videó

A Radarban már többször beszámoltunk nagy fogásokról, amikor illegális cigarettát, vagy vágott dohányt akartak csempészni Magyarországra. Nemrég a nemzeti Adó-és Vámhivatal munkatársai a letenyei határnál állítottak meg egy román kamiont, ellenőrzés céljából. A sofőr és váltótársa furcsán viselkedett.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!