A lottó egy olasz szó, aminek jelentése sors ill. nyeremény. A régebbi magyar nyelv inkább lutrinak nevezte az ilyesmit. Van egy olyan szerencsejáték, ami az esetek nagy részében nem okoz függőséget és szinte minden 18 év feletti magyar részt vett már benne.
Ez lenne az 5-ös lottó. A története egészen a 66 évvel ezelőttre nyúlik vissza.
Kultúrházakban tartották a legelső sorsolásokat, az országot járva. A népszerűsége mérhetetlen volt.
Az első húzásokon havonta tárgynyeremény sorsolásokat is tartottak, ami ma már nem létezik.
Aki igazán a szerencsére hagyatkozik az a gépi számokat választja erre régen egy különleges szerkezet volt a lottózókban.
Erdély és a Bánát területére 1770-ben egy erdélyi társaság kapott koncessziót a "kis lutri" néven, melynek első sorsolását 1770. szeptember 2-án tartották. A bevételek egyharmada az államkincstárat, második harmada a körzet út- és vízépítő hatóságait illette meg, és csak a harmadik harmadából részesedhettek a lottótársaság szervezői.
Míg a hetvenes években még 7-8 millió, a 80-as években már tíz millió felett adtak el szelvényeket. A top az egy 1990-es adat, amikor több mint 21 millió szelvényt vásároltak egy hét alatt.
Minden idők legnagyobb ötös lottó találata az 6,4 Milliárd forint volt.