A külügyminiszter bekérette Németország nagykövetét Michael Roth kijelentései miatt. Ezzel kapcsolatban tette fel első kérdését a műsorvezető vendégeinek, miszerint érzékeltek elvaduló antiszemitizmust Magyarországon?
Horn Gábor a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke szerint el lehet azon gondolkodni, amit Michael Roth mondott, bár önmagában a zsidó lét nem fenyegetett Magyarországon, de a rasszizmus igenis itt van és az antiszemitizmus is a közbeszéd szintjén, a napi életünkben igenis jelen van.
Ezzel szemben a Médianéző Kft. ügyvezetője, Boros Bánk Levente azt mondta, hogy több kérdést kell tisztába tenni. Egyik maga a beszélő,
Michael Roth ugyanis egy visszaeső, Magyarország-ellenes figura. Mindent képvisel, amit Magyarország nem képvisel.
(..) Nem ez volt az első alkalom, hogy Magyarországgal szemben támadó kijelentéseket tett, melyek tényszerűen sem igazak. (…) Az elmúlt 30 évben az antiszemitizmus egy politikai fegyverré vált. (…) Michael Roth egy olyan antiszemita kártyát húz ki, ami Magyarországon jelen pillanatban nem lehet téma.
A vitát teljes egészében itt nézhetik vissza:
Hír TV