2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

A szabadság bolond körei 03:00

Plusz-mínusz

Plusz-mínusz: Inkább Hódmezővásárhely ügyeivel foglalkozna Márki-Zay

Úgy tűnik, még mindig van lejjebb az ellenzéki kommunikációban. A választási kampányban szélsőséges megnyilatkozások is megjelentek. Márki-Zay Péter szerint a Fideszben van a legtöbb meleg. A hódmezővásárhelyi politikus egy civillel vitatkozva találta ki ezt utolsó érvként. Ezt is és emellett Donáth Anna beszédét valamint a főpolgármester elmúlt egy évét is véleményezte a Plusz-mínuszban Nagy József és Kacsoh Dániel.

  • Plusz-mínusz: Inkább Hódmezővásárhely ügyeivel foglalkozna Márki-Zay

 

A műsor elején Márki-Zay Péter hétvégi megnyilvánulásáról fejtették ki véleményüket a vitapertnerek.

Nagy József, a 24.hu újságírója szerint nem szélsőséges volt Márki-Zay Péter megnyilvánulása.

"Kapott egy buta kérdést és adott rá egy buta választ."

"Talán ennél én ezt súlyosabbnak ítélem meg – reagált Kacsoh Dániel. A Magyar Hírlap vezető szerkesztője eleve nem értette, hogy Márki-Zay mit keres ebben a kampányban. Ahelyett, hogy a helyi ügyeket intézné (..) Ahogy fogalmazott, visszásnak érzem ezt! (…)"

Senkire nem tartozik, hogy hol mennyi meleg van. Ciki és amatőr volt a viselkedése a polgármesternek.

 A műsor második részében Donáth Anna és Karácsony Gergely is szóba került.

Teljes beszélgetés:

Hír TV

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Napi aktuális – Vita a NatCon jelentőségéről + videó

Napi aktuális – Vita a NatCon jelentőségéről + videó

A Napi aktuálisban immár ma másodszor vendég volt Zila János elemző, Alapjogokért Központ és Szentiványi István külpolitikai szakértő, akikkel a "Vita a NatCon jelentőségéről" témában beszélgetett Velkovics Vilmos műsorvezető.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!