2024. 05. 08. Szerda Mihály napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Következik:

Komment 17:50

Paletta

Paletta: Új tehetségek után kutat nyári tánctáboraiban az Attraction Látványszínház

A Hír TV Paletta című magazinműsorában szó esett arról, hogy mintegy 500 ezer embert kíván átmozgatni a Mozgástér Mozgalom, az Attraction Látványszínház vezetője a nyári gyermek tánctáborokról beszélt, mindezeken túl pedig Éliás Gyula Jr. legújabb dalát is meghallgathatták a nézők.

  • Paletta: Új tehetségek után kutat nyári tánctáboraiban az Attraction Látványszínház

Elindult a Mozgástér Mozgalom

Dechert Áron, a Mozgástér Mozgalom alapítója elmondta, hogy Magyarországon az emberek mintegy 50 százaléka nem végez rendszeres mozgást. A mozgalom a jövőben ezen kíván változtatni, első lépésként azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy 500 ezer embert mozgatnak meg, és igyekeznek rávenni arra, hogy a napjaik része legyen a testmozgás.

Gyerekeknek indít nyári tánctábort az Attraction Látványszínház

Turda Adrienn műsorvezető elmondta, hogy az Attraction Látványszínháznak jelenleg több programja is van, többek között a nyár folyamán tánctáborokat indítanak gyerekeknek és Amerikában is fellépnek majd. Szűcs Zoltán Szücsi, a társulat vezetője a fellépéseik kapcsán arról beszélt, hogy náluk minden egyes mozdulatnak, kéztartásnak is jelentősége van, a táncosaiknak pedig öt vagy hat dologra is kell egszerre figyelniük. Elhangzott az is, hogy a társulat nem kisebb rendezvényekre dolgozik, mind a dán királynő születésnapja vagy a kínai újév. A látványszínház pedig szeretné ezt megismertetni a legifjabb korosztállyal, ezért is szerveznek egy tehetségkutató tábort.

Megjelent Éliás Gyula Jr. vadonatúj dala, a COVIDance

Éliás Gyula Jr. új dala kapcsán megjegyezte, hogy szerinte a művészekre inspirálóan hat az, hogyha kicsit meg vannak szorongatva, és ha mellé sok ideje van, abból jó dolgok születhetnek. A zenész hozzátette, hogy a művész ember sajátossága, hogy folyton alkot. A COVIDANCE-ről kiderült, hogy bő egy hónapja készült, és az érdekességét többek között az adja, hogy a klipben több ismert előadó is feltűnik a lelkes civilek mellett szigorúan szájmaszkban. A videóklipet az énekes párja, Létay Dóra rendezte. 

Teljes adás:

 

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Reagált a rendőrség Magyar Péterék internet blokkolásos sztorijára

Reagált a rendőrség Magyar Péterék internet blokkolásos sztorijára

Magyar Péterék azt terjesztik a követőik között, hogy gyűléseik helyszínein a rendőrség munkatársai blokkolták az internetet és a mobilhálózat elérhetőségét. A rendőrség reagált: ez természetesen nem igaz, nem tettünk ilyet és nincs is ilyenről tudomásunk – írják a Police.hu-n.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!