2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Paletta

Paletta: Tabudöntögető témákat állít színpadra az Udvari Kamaraszínház

A Hír TV Paletta című műsorában ma bemutatkozott az Udvari Kamaraszínház, amely legújabb darabjával az első világháború utolsó éveibe repíti a nézőket, a Vörösmarty Színház legutóbbi premierjéről is szó esett, amely a Szent István király megkeresztelése előtti nap történéseit dolgozza fel. Esztergályos Cecíliát pedig születésnapja alkalmából köszöntötték.

  • Paletta: Tabudöntögető témákat állít színpadra az Udvari Kamaraszínház

Az Udvari Kamaraszínház is részt vesz a Lázár Ervin-programban

Udvari Kamaraszínház a magyar történelem meghatározó korszakait dolgozza fel előadásaiban. Abban hisznek, hogyha ismerjük a múltunkat, és megfelelően feldolgozzuk, akkor abból épülhetünk a jelenben és a jövőben egyaránt – mondta el Szigeti Réka, a színház dramaturgja. Mesélt arról, hogy volt egy magyar sorskérdésekkel foglalkozó előadásuk a 18, amelynek most jön a folytatása a 19. Elhangzott, az Udvari Kamaraszínház magára alkotó színházként tekint, náluk egy próbafolyamat akár három hónapot is felölelhet. A most készülő előadásuk Leninnel és Kun Bélával foglalkozik, valamint az olyan valláspótló ideológiák állnak a középpontban, mint a kommunizmus vagy a bolsevizmus. Ezek nagyon sok emberéletet követeltek, rengeteg dráma húzódik a háttérben, a színművészek a darabban ezeket próbálják feltárni – emelte ki Szigeti Réka. A 19 országhatárokon átível Oroszországtól Ausztrián át egészen Budapestig.

Az a szép, fényes nap – új bemutató a Vörösmarty Színházban

Egy nap történetét, Vajk, későbbi Szent István királyunk megkeresztelését megelőző nap eseményeit dolgozza fel. Bagó Bertalan, Jászai Mari-díjas színművész, rendező bevallotta, hogy egy régi vágya volt ezt a történetet egyszer ő maga állítsa színpadra. A darab premierje szombaton volt Székesfehérvárott, a közönség pedig pozitívan fogadta. A mű nyelvezete és cselekményszövése olyan, mintha napjainkban játszódna, ezért szinte alig kellett hozzányúlniuk, csupán egy keretjátékot tettek hozzá – hangsúlyozta a rendező. A történetet egy olyan világba helyezték bele, amely nagyon hajaz arra a korra, amelyben eredetileg játszódik, de a díszletek és a jelmezek egyvelege révén napjainkat is megidézi – tette hozzá. Géza fejedelmet Gáspár Sándor, Vajkot pedig Kovács Tamás alakítja.

Esztergályos Cecília születésnapján sem pihen

Négy nap alatt hat előadásban láthatja a közönség Esztergályos Cecíliát. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész azt vallja, hogy a színészt a színpad élteti. A színésznő mesélt a már jó ideje nagy sikerrel játszott Zserbótangó című előadásról, amely az Újszínház Stúdiószínházában látható, de elhangzott, hogy a Butaságom története című darabban is látható. Esztergályos Cecília elárulta, hogy a munka mellett szakított arra időt, hogy saját magát is megajándékozza e jeles alkalomból. A színművész a műsorvezetővel felidézte pályafutásának fontosabb állomásait a balettintézettől a Família Kft. című sorozaton át a nagyobb színpadi szerepekig, ahol olyan művészek voltak a partnerei, mint Tordai Teri vagy Bodrogi Gyula.

Teljes adás:

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!