2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Paletta

Paletta: "Színpompás huszáregyenruhák, csillogó kardok"

Egy hagyományőrző jótékonysági bálról, egy ultratriatlonista eredményeiről, valamint egy absztrakt kiállításról is kérdezte vendégeit a műsorvezető, Turda Adrienn a hét első Palettájában.

  • Paletta:

Kilencedik alkalommal rendezik meg a Hadik András Hagyományőrző Jótékonysági Bált

Színpompás huszáregyenruhák, csillogó kardok, pörgő-forgó szoknyák, összecsendülő borospoharak… Mindez történelmi környezetben, a budai vár tövében, az Országház látképével a háttérben. Kisfaludyné Balogh Fruzsina főszervező elmondta, Hadik András magyar huszártábornok, császári tábornagy volt, aki a mai fiatalok példaképe is lehet, az Ő tiszteletére rendezik az eseményt. A bál a Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnáziumban lesz, 2019. november 16-án. A kárpát-medencei magyarság összetartozását is szimbolizáló esemény programjában egyaránt helyet kapnak anyaországi néptáncosok, munkácsi fiatalok, hagyományőrző huszárbandériumok.

Szőnyi Ferenc a világon elsőként csinálta meg kétszer a 20-szoros Iron Mant

Szőnyi Ferenc a második helyen végzett a mexikói hússzoros Iron Man triatlonversenyen, és a világon elsőként teljesítette másodszor is a 76 kilométer úszásból, 3600 kilométer kerékpározásból és 844 kilométer futásból álló távot. Jelenleg az ultratriatlonista újabb kihívásokat keres és folyamatosan tréningezik. Jövőre az Egyesült Államokban szeretne részt venni ultratriatlon szekcióban egy különleges, hosszú távú versenyen, nagy vágya továbbá egy 480 kilométer hosszú futóverseny megtétele Indiában.

"MICSODA NŐK - Négy absztrakt női festő" címmel nyílt kiállítás a Kálmán Makláry Fine Arts Galériában

A Makláry Fine Arts legújabb kiállítása négy olyan, nemzetközi rangú absztrakt alkotót mutat be, akik még soha nem szerepeltek közös kiállításon, pedig hasonló stílusban, hasonló elvek mentén dolgoztak. Közös bennük, hogy mind a négyen magyar származású nők és francia gyökerekből táplálkoznak. Olyan művészek alkotásait is bemutatják, akik már az 1920-as években is absztrakt alkotásokat hoztak létre. A kiállítás november 15-ig látogatható. A művészetbarátok Beöthy-Steiner Anna, Braun Vera, Keserü Ilona és Reigl Judit festményeit láthatják. További részletekről Makláry Kálmán, a Makláry Fine Arts tulajdonosa adott bővebb tájékoztatást.

Teljes műsor: 

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!