2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Napindító 07:30

Paletta

Paletta: Rendhagyó módon rendezi meg adventi jótékonysági akcióját a FICSAK

A Hír TV Paletta című műsorában szó esett arról, hogy ringatásra hívja a családokat a Fiatal Családosok Klubja. De ellátogatott a stúdióba Vas Blanka, a magyar bringás hercegnő, a Lnda zenekar pedig legújabb dalukról beszélt Turda Adrienn műsorvezetőnek.

  • Paletta: Rendhagyó módon rendezi meg adventi jótékonysági akcióját a FICSAK

Idén is megszervezi adventi jótékonysági akcióját a FICSAK. Király Nóra alapító Turda Adriennek elmondta, hogy az idén már ötödik alkalommal szervezik meg a családszervezetek jótékonysági adventi vásárát. Azonban mivel idén a vírus közbeszólt, ezt online formában teszik meg. A gyűjtés az adjukossze.hu oldalon indult el több mint egy hete – hívta fel a figyelmet Király Nóra.

A FICSAK alapítója arról is beszélt, hogy most is találtak egy szervezetet, a Szent Márton Gyermekmentő Szolgálatot, akiknek a tevékenysége kapcsolódik a mostani rendkívüli helyzethez is, hiszen látjuk, hogy az orvosok, az ápolók emberfeletti munkát végeznek – hangsúlyozta Király Nóra. Mindezek mellett szó esett arról is, hogy

december 5-ére, szombatra az egyik fő partnerük a Ringató egy online ringatást is szervez, amelyhez még a határon túlról is csatlakozhatnak az érdeklődők.

A műsor hátralévő részében foglalkoztak azzal, hogy Vas Blanka, a magyar bringás hercegnő Európa-bajnoki ezüstérmet nyert, a Lnda zenekar pedig legújabb daláról beszélt.

Teljes adás:

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!