2021. 09. 26. Vasárnap Jusztina napja
Jelenleg a TV-ben:

Svenk

Következik:

Hírek 16:00

Paletta

Paletta: Ötletek az iskolakezdési stressz kezelésére

A Hír TV mai Paletta című műsorában többek között arra keresték a választ, hogy miként hat az iskolakezdés a gyerekekre. Anton Molnár Franciaországban élő magyar festőművész pedig a Vigadóban nyílt tárlatáról beszélt.

A járványügyi helyzet miatti hosszú szünet után milyen érzésekkel mentek fel a gyerekek iskolába – tette fel a kérdést Turda Adrienn Szigeti Réka egészségfejlesztő szakpszichológusnak, a Sulinyugi Program szakmai vezetőjének.

Szigeti Réka erre azt válaszolta, hogy mind a kisebbek, mind a nagyobbak felfokozott izgalommal várják az iskolát a kialakult helyzet miatt. Mindez a szülőkre is igaz. A szakpszichológus szerint már-már ki vannak éhezve a gyerekek a társaságra, az ingerekre, de ugyanakkor valóban elszoktak ettől a helyzettől. Ezért nem kizárt, hogy most kicsit több idő kell majd ahhoz, hogy összerázódjanak a gyerekek, hiszen ez egy másfajta iskolakezdés, mint egy évvel ezelőtt – hangsúlyozta.

A műsor második vendége Anton Molnár, Franciaországban élő festőművész volt, akinek a Vigadóban nemrég nyílt kiállítása.

Teljes adás:

Hír TV

További epizódok

Paletta: Nagyvárosi fények a Játékszínben

A darabról részleteket Csonka András színésztől ismerhettük meg. 2021. szeptember 10.

Megjelent Tóth Gabi legújabb dala, Az én szívem

A Palettában Szani Rolanddal beszélgetett a hétvégi fellépéséről és a dalról. 2021. szeptember 09.

Paletta: Felújítják a sátoraljaújhelyi Bortemplomot

A Palettában elugrottunk Sátoraljaújhelyre, említést tettünk Horvátországról és Szlovéniáról, ahonnan nem rég tért vissza Hajdu Klári és Szakonyi Milán. 2021. szeptember 08.

Legfrisebb híreink

Műsorok

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét. Ez mostantól nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma lesz. Keddtől péntekig 21 órától gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.

Paláver - ajánló

A Karc FM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99

Plusz-mínusz - ajánló

Fent és lent! Politikai vitaműsor a hét legfelkavaróbb történéseiről. Plusz-mínusz 17 óra 30 perctől a Hír Televízió műsorán.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!