2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Szigorúan titkos - Magyarország a Varsói szerződésben

Következik:

Híradó 12:00

Paletta

Paletta: Magyarok a Barcáért – Kocsis Tibor dokumentumfilmje a HírTV-n

Szerdán 16 óra 5 perctől látható a HírTV műsorán a Magyarok a Barcáért című dokumentumfilm. A stúdióban a film rendezője, Kocsis Tibor. A rendező, producer elmondta 2008-ban egy olyan történetbe botlott, ami lehengerelte, egy katalán producer fél éjszakán át mesélt az ő nemzeti hősükről, egy magyarról, aki megváltoztatta a Barcelona labdarúgását, ő pedig nem volt más, mint Kubala László.

  • Paletta: Magyarok a Barcáért – Kocsis Tibor dokumentumfilmje a HírTV-n

Kubala valóban nemzeti hős Katalóniában, valóban megváltoztatta az ottani labdarúgást, egy olyan kaliberű játékos, aki miatt fel kellett építeni a Camp Nou-t, a Barca stadionját (…) és elhatároztam, hogy Kubaláról filmet kell kell készíteni (…) ott volt még mellette két elképesztő játékos, Kocsis és Czibor – tette hozzá a rendező.

A mai Barca Kubala, Kocsis és Czibor nélkül nem lenne az, ami!

 

A Magyarok a Barcáért című dokumentumfilm szerdán 16 óra 5 perctől, majd 23 óra 5 perctől látható a Hír TV műsorán.

 

Sharity mobilapplikáció – innovatív adományozási lehetőség

Napjainkban egy applikáció segítségével működő adományozási rendszer nem működhet több oldalas általános szerződéses feltételek nélkül. A Sharity célja az átláthatóság, mely nem csak az adományozás tekintetében fontos, hanem a kommunikáció szempontjából is.

A stúdióban Csisztu Zsuzsa televíziós műsorvezető és Dr. Bársony Farkas, az Amerikai Kereskedelmi Kamara elnöke.

Teljes adás:

Hír TV

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!