2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Paletta

Paletta: Idén is Dex

  • Paletta: Idén is Dex

IDÉN IS DEX! IDÉN IS DEX!  -A DALSZERZŐ EXPO

Tóth Péter Benjámin, az Artisjus üzleti igazgatója arról mesélt, hogy a harmadik alkalommal megrendezett dalszerző expo a régión belül az egyetlen, Európán belül nem létezik hasonló. Hozzátette egy sláger születése tulajdonképpen egy pillanat kérdése, melyet nehéz támogatni, mivel könnyűzenét nem igazán oktatnak, ezért workshopok formájában, előadásokkal igyekeznek előmozdítani a dalszerzők munkáját. A Dalszerző Expo a Budapest Music Centerben lesz március 2-3-án.

JANUÁR 20-ÁN NYÍLT MEG A BOLDOG ÖZSÉB-ÉV

Csóka János tartományfőnök elmondta, Boldog Özséb történetét igaznak tekintik és a rend alapítójának tekintik, aki esztergomi pap volt kanonoki rangban.

Pető Zsuzsa Eszter, régész, muzeológus elmondta, jelenlegi kutatásához kapcsolódóan több programban vett részt a Magyar Pálos Rend meghívására, mely kapcsolat odáig fejlődött, hogy több kollégájával meghirdették a Boldog Özséb évet. Hozzátette, reméli egy olyan folyamatot indít majd ez el, ahol a magyarországi Kárpát-medencei magyarság újra felfedezi magának a Pálos Rendet.

INFLUENCEREK TITOKZATOS VILÁGA – HANGZATOS CÍMMEL JELENT MEG ROHONCZI ANITA ELSŐ KÖNYVE

Rohonczi Anita Festy, író és divatblogger elmondta rengeteg munka van abban, hogy valaki influencer lehessen, hiszen az összes közösségi média platformon jelen kell lennie. Hozzátette, neki 5-6 évbe telt mire felfedezték és nagy lett a követőtábora.

Teljes adás:

HírTV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!