2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Paletta

Paletta: Egészséges életmód a mindennapokban

A Paletta vendége volt Kutasi Kelly életmód tanácsadó, tréner, akit egy betegség terelt erre a területre.

  •  Paletta: Egészséges életmód a mindennapokban

Kutasi Kelly szerint a trénerek dolga az, hogy rávezessék az embereket arra, az egyes embereknek milyen életmódra van szüksége.  Kutasi Kelly szerint, ha valaki a napi 6000 lépést nem lépi le, annak a sport arról fog szólni, hogy a napi aktivitását elérje. Tapasztalatai szerint ma már nem az esztétika miatt edzünk, hanem azért, mert egészségesek szeretnénk lenni.

A műsorban az evezés világába is betekinthettek az érdeklődők. Galambos Péter Európa-bajnok evezős elmondta, eleinte kosárlabdázott, majd egy edző invitálására próbálta ki ezt a sportágat. Ma már sorra nyeri a megmérettetéseket, tudását számos versenyben kamatoztatja. Jelenleg az egy hét múlva kezdődő Világbajnokságra készül.

A Paletta vendége volt R. Kelényi Angelika Terézanyu-díjas író, aki a másfél hónapja megjelent „Barcelona Barcelona” című regényét mutatta be. A romantikus regény hatalmas sikernek örvend. Nyár, utazás, szerelem, gasztronómia a Palettában!

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!