2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Sajtóklub

Következik:

Célpont 09:05

Paletta

Paletta: Bánffy Miklós-díjat kapott Horányi László

A Hír TV Paletta című műsorában Horányi László, Jászai Mari-díjas színművész, rendező, színházigazgató mesélt a díjról és munkásságáról Turda Adrienn műsorvezetőnek.

  • Paletta: Bánffy Miklós-díjat kapott Horányi László

Bánffy Miklós-díj

Horányi László, Jászai Mari-díjas színművész, rendező, színházigazgató. A Bánffy Miklós-díj már a sokadik díja, ő azonban már csak Bánffy Miklós személye miatt is mérföldkőként tekint az elismerésre. A díjról, munkásságáról beszélgetett Turda Adrienn műsorvezetővel.

Sztár szólisták, örökzöldek, ritkaságok

Az Alba Regia Zenekar Székesfehérváron 2015 óta önálló intézményként működik, idén negyedik alkalommal hirdették meg a Farkas Ferenc bérletet az évadra. A mostani fellépés sorozat egy kicsit eklektikus lesz, hiszen a populáristól a nagyon komolyig minden szerepelni fog az idei műsorban. A részletekről Ifj. Major Istvánt, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar igazgatója mesélt.

15 éves a Rómeó és Júlia musical

A jubileumi előadás a Pap László Sportcsarnokban kerül megrendezésre, több nagy attrakció is lesz majd a produkcióban. A kulisszatitkokba Kerényi Miklós Máté, Junior Prima Díjas színművész és Horváth Dániel, színész avatta be a nézőket.

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Kivonja katonáit Nigerből az Egyesült Államok

Kivonja katonáit Nigerből az Egyesült Államok

Megállapodás született az Egyesült Államok és Niger között az afrikai országban állomásozó amerikai katonák kivonásáról - közölte az ügyet ismerő forrás a Reuters hírügynökséggel pénteken, miután Kurt Campbell amerikai külügyminiszter-helyettes a nigeri vezetéssel tárgyalt.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!