2023. 12. 09. Szombat Natália napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Fel a fejjel 19:10

Paletta

Paletta: Angyallány – A 21. században is vannak csodák

Morvay Kendra írónő arról beszélt a Hír TV Paletta című műsorában, hogy a 21. században is vannak még csodák.

  • Paletta: Angyallány – A 21. században is vannak csodák

Morvay Kendra regényében azt a szomorú, de megható történetet vette alapul, hogy évekkel ezelőtt egy agyhalott édesanyát 92 napon keresztül tartottak életben a babájával együtt. Ráadásul olyan jó állapotban tartották, hogy több szervét is megkapták a halála után olyan donorok, akiknek az élete múlott ezen.

Az írónő hangsúlyozta, hogy ez a kismama összesen öt embernek adott életet, és az is egy csoda volt, hogy 103 ember dolgozott azért, hogy egy egészséges gyermek jöjjön a világra.

Morvay Kendra a beszélgetés során érintette a koronavírus-járvány témáját is, és ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy a művével azok előtt az egészségügyi dolgozók előtt is tiszteleg, akik nap, mint nap küzdenek a betegek életéért, és mindent megtesznek a járvány terjedésének megfékezéséért.

A műsor hátralévő részében pedig arról beszélgettek Botka István sportmanager-rel, hogy hogyan alkalmazkodtak az élsportolók a megváltozott helyzethez. De a nézők a Fricska együttes produkcióját is megtekinthették.

Teljes adás:

Hír TV

További epizódok

Paláver: 2/3 lett a Fidesznek

Paláver: 2/3 lett a Fidesznek

A Karc FM és a Hír TV interaktív műsora, a szócsaták bajnokaival. Műsorvezető: Lentulai Krisztián. 2022. április 04.
Paletta: Nagyvárosi fények a Játékszínben

Paletta: Nagyvárosi fények a Játékszínben

A darabról részleteket Csonka András színésztől ismerhettük meg. 2021. szeptember 10.
Megjelent Tóth Gabi legújabb dala, Az én szívem

Megjelent Tóth Gabi legújabb dala, Az én szívem

A Palettában Szani Rolanddal beszélgetett a hétvégi fellépéséről és a dalról. 2021. szeptember 09.

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!