2024. 05. 18. Szombat Erik, Alexandra napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Célpont 03:00

Paletta

Paletta: A szülőföld iránti szeretet az egy józan emberi érzés

  • Paletta: A szülőföld iránti szeretet az egy józan emberi érzés

ORSZÁGOS VETÉLKEDŐSOROZAT INDUL A FELSŐTAGOZATOS DIÁKOKNAK

Elindult egy három fordulóból álló vetélkedő sorozat, két korosztályban. Simicskó István, kormánybiztos elmondta a gyerekeknek iskolai tanulmányaikból adódóan és a családból hozott értékeik alapján könnyű lesz megadniuk a válaszokat. Elmondta, a verseny célja a fiatalok hazaszeretet érzésének erősítése. Simicskó István úgy gondolja, a szülőföld iránti szeretet az egy józan emberi érzés, mely minden nemzet számára fontosnak kell hogy legyen.

ELINDULT A 2020-AS HÁZHOZ MEGY A ZENEDE KÁRPÁT-MEDENCE TURNÉ

2012-ben merült fel az ötlet, hogy mi lenne ha a magyar zene rock zene fejlődését bemutatnák a gyerekeknek iskolákban. 2013-ban a Nemzeti Kulturális Alap írt ki egy pályázatot rendhagyó énekórára, mondta Bordás József, dob-művész, Artisjus-díjas zenepedagógus, a Magyar Jazz Szövetség elnöke. Hozzátette 2020-ban egy nagyszabású Kárpád-medencei turné fog indulni a Rock zene fejlődése program keretében, ahol 23 települ gyermekeinek mutatják be a rocklegendák című előadást.

A VÁD TANÚJA – A VILÁG EGYIK LEGHÍRESEBB BŰNÜGYI TÖRTÉNETE A JÁTÉKSZÍNBEN

1957-ben film készült Agatha Christie novellaként megírt A vád tanúja című művéből, melyet most a Játékszínben láthat a nagyérdemű.
Szerednyey Béla, Jászai Mari-díjas színművész és Lévay Viktória színművész beszéltek az előadásról, amiről elmondták, mindketten élvezik szerepüket, ami február 8-án debütált.

Teljes műsor:

HírTV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Gyulán kampányolt Lázár János

Gyulán kampányolt Lázár János

Fogunk még hozni gyárakat Gyulára - mondta az építési és közlekedési miniszter a Békés vármegyei fürdővárosban rendezett utcafórumon pénteken kora este.
Turistákat öltek Afganisztánban

Turistákat öltek Afganisztánban

Fegyveresek agyonlőttek három külföldi turistát és egy afgán állampolgárt az Afganisztán középső részén fekvő Bamiján tartományban pénteken - közölte a tálibok belügyminisztériuma.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!