2020. július 14.,
kedd, Örs, Stella napja

Paletta: A La Mancha lovagja egy megváltás történet

Hír TV

2020. február 28., péntek 19:05

A Hír TV Paletta című műsorából ma kiderült, hogy mintegy fél évszázad után újra színpadra állítják az Operettszínházban a La Mancha lovagját. De szó volt arról, hogy hamarosan bárki megismerheti Vermes Lajos sportfényképész és mecénás életét. Gulyás Dénes Liszt Ferenc-díjas operaénekes pedig a Carment állította színpadra Pécsett.

49 év után állítja ismét a színpadra a La Mancha lovagját az Operettszínház

Nádasi Veronika alakítja Cervantes Don Quijote átiratában Dulcineát. A színművész megjegyezte, hogy ez egy érdekes szerep, mivel a történet során fejlődésen megy át a karaktere. Maga a darab egy színház a színházban, mivel a történet úgy indul, hogy Cervantes börtönbe kerül, és menteni próbálja magát az ítélőszék előtt, ebbe a játékba hozza be híres hősét. Ez egy megváltás történet, a mű végén Cervantes megdicsőül, annak ellenére is, hogy a fináléban egy másik tárgyalásra viszik. A színdarab különlegességét az adja, hogy a dalokat eredeti hangzásban adják elő – tette hozzá Nádasi Veronika. A házi színpadon már összeállt a La Mancha lovagja, de a díszletnek és a jelmezeknek eddig csak a terveit látták. A darabot március 20-ától tekintheti meg a közönség.

A magyar olimpyász – Vermes Lajos és a palicsi játékok

Vermes Lajos magát az az első magyar sportfényképésznek nevezte – mondta el Dr. Szabó Lajos, a Sportmúzeum igazgatója, majd hozzátette, hogy a Vermes hagyatékából fennmaradt, 19. századi fotókból és úgynevezett fázisfotókból már korábban kiállítást rendeztek. Csortos Szabó Sándor, a Budapest film Produkciós Kft. producere arról beszélt, hogy filmük Vermes Lajos életét és munkásságát mutatja be. Vermes arról volt híres a maga korában, hogy 17 évesen már aranyérmes sportoló volt, az első palicsi játékokat pedig 20 éves korában szervezte meg. A palicsi nemzeti sportjátékokat az angol és görög versenyekkel együtt az előolimpiák közzé sorolják – tette hozzá Szabó Lajos. A beszélgetés során az is elhangzott, hogy Vermes Lajos nevéhez fűződött az első aszfaltozott „kerékpárút” is, amely eredetileg velocipédek versenyeihez készült, ám mire a teljes pályát kialakították, addigra már megjelentek a kerékpárok.

Bizet Carmen című operáját a Pécsi Nemzeti Színházban rendezi Gulyás Dénes

Don Carlos és Don José szerepe mindig elkerülte Gulyás Dénes operaénekest, de a Carmen rendezői feladataira felemelő munkaként tekint. A művész azt vallja, hogy rendezőként illik minden szerepet teljes mélységében ismernie. Elhangzott, hogy már egy évvel ezelőtt mintegy 65-70 művész jelentkezett a Carmen szerepeire, főként fiatal előadók. A jól ismert opera két felvonásban, francia nyelven, magyar felirattal látható a Pécsi Nemzeti Színházban.

Teljes adás:

Hír TV