2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 22:00

Paletta

Paletta: 70 éves a Budapest Bábszínház

A hét utolsó Palettájában elugrunk az idén 70 éves Budapest Bábszínházba, időzünk egy kicsit a sport világában, ma éppen a díjugratásról lesz szó és végül olyan irodalmi művek kerülnek terítékre, melyben szerepel az ősz, a szüret vagy éppen a bor.

  • Paletta: 70 éves a Budapest Bábszínház

1949. október 8-án nyitotta meg a kapuit a Budapest Bábszínház. A kerek évforduló kapcsán idén október 8-17. között rendezik meg az immár X. Bábu Fesztivált. Az ünnepségsorozatról, a fesztivál nyitóelőadásáról és az év további programjairól Gimesi Dóra dramaturg számolt be, aki magával hozta Ferencet és Johannát, a Bábszínház két kabalafiguráját is.

A Paletta második részében Szani Roland vendége egy fiatal, tehetséges díjugrató volt. A most 15 éves Varga Virág 9 éves kora óta lovagol. A beszélgetés során kiderült, hogy Virág a sport és a tanulás mellett a Magyar Állami Operaház gyermekkórusában énekel és szinkronizál is. Ahogy fogalmazott a lovaglással vannak céljai, a többi inkább hobbi az életében.

Aposztróf néven folytatódik a Várkert Irodalom beszélgetős műsora. A részletekbe Juhász Anna irodalmár vezette be a nézőket.

A teljes adás:

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!