Toroczkai Lászlót, a Mi Hazánk elnökét arról is kérdezte Gerhardt Máté, hogy kiderült, csaknem kétszer annyit kapott a baloldal a kampányára Amerikából, mint amennyit eddig beismert.
Az ellenzéki politikus röhejnek, viccnek nevezte, hogy Amerikában élő honfitársak mikroadományaiból jött össze a 3 milliárd forint, úgy - tette hozzá - hogy olyan pártokról van szó, amelyeknek hiányzik a tömegtámogatottsága.
Ez nemzetközi botrány
- tette hozzá.
Én döbbenten nézem, hogy nincs különösképpen nemzetközi botrány ebből, tehát az, hogy Magyarországon beszélünk erről, az elsősorban annak köszönhető, hogy az a globális kör, főként amerikai gyökerű globális kör, aki a világot gazdaságilag, politikailag szeretné irányítani - nyilván a gazdasági ereje által irányítja is – ez a kör hasznos idiótaként szerette volna használni Márki-Zay Pétert, és ő a hasznos idióta szerepét nagyon jól betölti például azzal, hogy folyamatosan fecseg. fecsegett ezekről a pénzekről.
Teljes beszélgetés: